A rovarok antigravitációs és láthatatlansággal kapcsolatos természeti jelensége
A Grebennikov Féle Üreges Szerkezet Hatás
(Cavity Structure Effect - CSE)


***A fordítás szövegével kapcsolatban minden jog fenntartva.***

BEVEZETÉS
by Iu. N. Cherednichenko, Senior Researcher, Biophysics Laboratory, Institute of Human Pathology and Ecology,
Russian Academy of Medical Science

Victor Stephanovich Grebennikov egy természettudós egy hivatásos entomológus, aki  széles érdeklődési és tevékenységi körrel rendelkezik. Ő úgy ismert, mint aki felfedezte az Üreges Szerkezet Hatást (Cavernous Structure Effect - CSE). De csak nagyon  kevesen ismerik az ő többi felfedezését, Ő egy olyan személy aki szintén kölcsönvett a Természettől és annak legbensőbb titkaiból.

1988 -ban felfedezte bizonyos rovarok kitin páncéljának antigravitációs hatásait. De a legnagyszerűbb jelenség amit ezzel egyidőben felfedezett, a teljes, vagy részleges láthatatlansága azoknak az anyagi objektumoknak, melyek belépnek a kompenzált gravitációs zónába. Felfedezésének alapján a szerző megtervezett és megépített egy antigravitációs platformot, amely 25km/perc óra alati irányítható repülési sebességgel rendelkezett.   1991-92 óta használja ezt az eszközt gyors helyváltoztatáshoz.

A természeti jelenségek széles spektrumának vannak bio-gravitációs hatásai, nyilvánvalóan ez nem korlátozódik néhány rovarfajra csupán. Több empírikus adat igazolja az anyagi objektumok súly csökkenésének, vagy teljes levitációjának lehetőségét, mint pl. az emberi pszihokinetikus tevékenység  (pl. a Maharesi módszer szerint transzcendens meditációt gyakorló yogi). Ismert a levitáló médiumok esete is a spiritiszta szeánszok alatt. Azonban hiba lenne azt gondolni, hogy ez a képesség csak azoknál az embereknél található meg, akiket a természet ezzel megajándékozott.

Meg vagyok arról győződve, hogy ezek a képességek helyettesített biológiai szabályszerűségek. Mint az már ismert, az emberek súlya szignifikánsan lecsökken somnamulistic automatism (alvajárás) esetén. Egy ilyen éjszakai utazás alatt, 80-90kg-os alvajárók képesek járni a vékony deszkákon, vagy rálépni alvó emberekre anélkül, hogy bármilyen későbbi fizikai diszkomfortot okozott volna (az ijedtségen kívül). Néhány klinikai non-spasmodic epilepsziás eset gyakran eredményezett egy rövid idejű visszafordítható személyiségváltozást, ahol egy vézna kimerült lány, vagy egy tíz éves fiú egy edzett atléta fizikai teljesítményére volt képes.

.Jelenleg ez a pszichés jelenség úgy ismert, mint többszörös személyiség szindróma, mert ez jelentősen különbözik a klasszikus epilepsziás szimptómák összességétől. Az ilyen klinikai esetek jól ismertek, és jól dokumentáltak. Azonban az emberek, vagy az anyagi objektumok súly változásának kísérő jelensége nem korlátozódik a szervezet funkcionális kortanára.

Egészséges emberek heveny pszichés stessz állapotban életveszélyes szituáció esetén, vagy egy fontos cél elérése érdekében kifejtett ellenállhatatlan motiváció esetén, spontán módon képessé válnak olyan akadályok legyőzésére, melyek normál feltételek mellett leküzdhetetlenek lennének. Pl.: hatalmas súlyok  felemelése stb. Ezek a jelenségek általában az izomerő extrém mobilizációjával kerülnek megmagyarázásara, de precíz számítások nem erősítik meg az ilyen hipotéziseket.
Állítólag főleg az atléták ( magas ugrók, súlyemelők, futók) rendelkeznek fejlett bio-antigravitációs mechanizmusokkal.

Az atléták teljesítménye többnyire (nem teljesen) meghatározott, nem annyira a szigorú tréning által, mint inkább a lélektani felkészültség terén. Ha egy pontos tudományos tanulmány keretében megvizsgálnák a különböző pszichológiai állapotokban jelentkező emberi súlyanomáliákat dinamikus súlyfigyelő technikai eszközökkel, akkor objektív adatokkal rendelkezhetnénk ezekkel a szokatlan jelenségekkel kapcsolatban.  A biológiai objektumok (beleértve az embereket is) tömeg növekedésének rövid idejű egyéb jelenségeiről szintén vannak olyan bizonyítékaink, amelyek nincsenek kapcsolatban a tömegátvitellel.

 V.S Grebennikov könyve egy magas színvonalon megírt mű, melyet a szerző saját illusztrációival látott el. Egyedülálló spirituális értékrendszere alapján megfogalmazott olyan alapmű, amely  környezetszemléletéből és entomológiai ihletésű önéletrajzából építkezik. Több olvasó szerint a könyv nem több, mint 60 évnyi entomológiai tudományos megfigyelés tapasztalatainak összegzése,  némi science fiction-nel megfűszerezve.De ez egy teljesen hibás végkövetkeztetés. Mint Viktor  Stepanovich barátja és mint valaki aki közelről ismeri az ő munkáját (a mi otthonunk csupán 10km-re van tőle), tanúsíthatom, hogy soha nem találkoztam nála gondosabb, lelkiismeretesebb és tehetségesebb tudóssal.

Grebennikov is széleskörben ismert az un."underground" tudományos körökben (vagyis az Orosz tudomány egy olyan ágazatában, melyet a hivatalos tudományos intézmény jelenleg is üldöz). Így az Orosz Tudományos Akadémia egy áltudomány elleni bizottságának áldozatául esett a tudományos társaságunk számos tehetséges tagja.  A helyzet hasonló az Orosz Mezőgazdasági Akadémiához. Nagyon egyszerűen elvesztheti valaki az állását (vagy akár az életét is a tudományos fokozatok és elismerések ellenére is). Elég, ha publikál egy cikket, például a rovarok antigravitációs mechanizmusainak forradalmi jelentőségéről.

De én meg vagyok arról  győződve, hogy az ilyen horderejű felfedezések nem végezhetik eltemetett kéziratként a tudomány jelenleg uralkodó pragmatizmusa miatt. Legyen ez a könyv azoknak ott a csúcson "science fiction". Minden ember rendelkezik saját meggyőződéssel, de akinek van szeme az lásson. A katasztrófák mind az élő természet evolúciójában, mind pedig az emberi ismeretek természetében egy drasztikus pusztulást eredményeznek a régi hitrendszerekben (paradigmaváltás). A fanatikus hűség és bálványimádat a tudomány területén egyidős  pogány vallásokkal. De fejlődésre nem lenne lehetőség a régi sztereotípiák széthasítása nélkül .

Repülés - V.S. Gebrenikov - Az én világom

V. FEJEZET - REPÜLÉS

Egy csendes este a sztyeppén. A nap vörös korongja már elérte a messzeségben lévő misztikus horizontot. Túl késő van, hogy haza érjek -túl sokáig időztem itt a rovaraimmal, és ezért felkészülök arra, hogy itt a mezőn töltsem az éjszakát. Hála az égnek még van víz a flaskában, és akad még szúnyog riasztó is, amire nagy szükség lesz itt, mivel a szúnyogok a vendéglátók ennek a sóstónak a meredek partján.

Én a sztyeppén vagyok a Kamyshlovo völgyben. Itt valamikor az Irtysh hatalmas mellékfolyója volt, de a sztyeppék felszántása és az erdőírtás megfordította a folyót a mélyebb területek irányába, csupán egy széles vízmosás és egy sor sóstó maradt utána, mint amilyen ez is itt. Itt most nyoma sincs szélnek.

A magas, gyöngyszínű ég szétterül a lecsendesülő sztyeppe fölött. Milyen jó, hogy kint maradhatok itt a szabad ég alatt!

Felkészülök az éjszakára a meredély egyik szélén egy kis füves tisztáson. Kiterítem a kabátomat, a hátizsákomat teszem a fejem alá, és mielőtt lefeküdnék, gyűjtök  némi száraz tehénlepényt, és azután meggyújtom azokat. A romantikus, feledhetetlen szaga a kékes füstnek lassan szétterül az alvó sztyeppe felett. Lefekszem  az egyszerű ágyamra, kinyújtom elfáradt lábaimat.

A kék füst gyorsan elvisz engem a Tündérek Földjére; az alvás gyorsan jön. Nagyon kicsivé válok, hangya méretűvé, azután hatalmassá, mint az ég, és álomba zuhanok. De miért olyan szokatlanul erősek ma ezek az "alvás előtti átalakulásai" testméreteimnek?  Egy új érzet keveredik a zuhanás érzésébe, mintha hatalmas sziklákat ragadnának ki a testem alól, és én egy ismeretlen rettenetes mélységbe zuhannék.. Határozottan hallom a szívem duppla sebességű dobogását.

Hogy tud valaki aludni, amikor ilyen dolgok történnek!

Felülök és próbálom elhesehgetni ezeket a nemkívánt érzéseket. Csupán annyi történik, hogy a villámok többé már nincsenek messze és nem homályosak, hanem élesek és tiszták, mint a szikrák, megnehezítik, hogy körülnézzek. Azután visszaemlékszem: nekem már voltak hasonló érzeteim pár évvel ezelőtt Lesochek-ben, vagy még pontosabban az Elvarázsolt  Mocsárban [ a szerző utal egy entomológiai vadászterületre az Omsk régióban].

Fel kell kelnem és sétálnom kell a sóstó körül. Mindenütt érezhető ez az érzés? Nem: itt, egy méternyire a peremtől, tisztán érzem a hatását "valaminek", miközben tíz méterrel arrébb a hatás teljesen eltűnik.

Kezd egy kicsit ijesztővé válni a helyzet: Egyedül vagyok az elhagyott pusztában, közel az "Elvarázsolt Tóhoz". Gyorsan össze kellene pakolni, és elhúzni innen. De győz a kíváncsiságom: VALÓJÁBAN MI EZ? Lehet, hogy a sóstó vizének és iszapjának a szaga teszi ezt velem? Lemegyek a meredélybe és leülök a víz mellett. A sűrű édeskés szag terjeng, pont úgy mint az iszapfürdőkben.  Ott ülök 5-10percig és semmilyen szokatlan érzést nem tapasztalok. Jobb lenne itt aludni, ha nem lenne itt minden olyan nedves.

Visszamászok, a fejemet forgatom, mert újra érzem azt a "galvanikus" erőt, savanyú ízt a szályamban, és úgy érzem, mintha változna a súlyom - az egyik pillanatban hihetetlenül könnyű vagyok, és elviselhetetlenül nehéz a következőben. Villámok cikáznak a szemeim előtt. Ha ez egy "rossz hely" lenne valamilyen csúnya anomáliával, akkor nem lenne itt fű, és a méhek sem építettek volna ide ilyen hatalmas fészkeket.

Mialatt, ők körös-körül itt fészkelnek, én meg próbáltam elkészíteni az ágyamat az ő földalatti méh-városuk fölött, melynek mélyén többszörös folyosók és kamrák vannak, rengeteg lárvával, a selyemgubók mind élnek és egészségesek. Ekkor még semmit sem értettem.

Fejfájással ébredtem még napkelte előtt, és próbáltam elbicegni az út felé, amely Isilkul felé vezet. Azon a nyáron többször is ellátogattam az "Elvarázsolt Tóhoz"  különböző napszakokban és időjárási feltételek mellett. A nyár végére méheim hihetetlenül elfoglaltak voltak járataik virágporral  történő feltöltésével, egyszóval jól érezték magukat.
 

Egy méternyire voltam a meredély szélétől, a fészkeik felett. Újra éreztem azokat a szokatlan érzéseket. Öt méterrel arrébb semmi. És újra ott volt az a zavarodottság, miért, miért érzik olyan jól magukat ezek a méhek itt, ahol az egész sztyeppe olyan pettyes az üregeiktől, mint egy svájci sajt, és a hely olyan mint egy szivacs?

A megoldás csak néhány évvel később született meg, miután a méhváros elpusztult a Kamyshlovo-völgyben: talajmegmunkálás történt a perem legszélén. Most a fű és a méh üregek helyén nincs már semmi más, csupán egy nagyrakás sár.

Azokból a régi fészkekből csak egy maroknyi darabkát sikerült megmentenem többszörös üregcellákkal. A cellák egymás mellett voltak és kicsiny gyűszűkre emlékeztettek, vagy pici hosszúnyakú kancsókra.

Már tudtam, hogy ezek négy gyűrűs méhek voltak, mely szám a pocakjukon lévő világos gyűrűk számára utal. Íróasztalomon, amely zsúfolva van felszereléseimmel, hangya és szöcske házakkal, vegyszeres üvegekkel, és más dolgokkal, volt egy teli tartályom ezekkel a szivacsos agyaggöröngyökkel. Gyakran felvettem valamilyen tárgyat a kezembe, majd azt a kezemmel együtt átlendítettem.ezek felett a porózus darabkák felett.

Csoda történt: Hirtelen meleget éreztem kiáramlani belőlük. Amikor megérintettem a tartályt a kezemmel az hideg volt, de felette egy egyértelműen meleg érzetet lehetett
tapasztalni.

Ráadásul, az ujjaimon furcsa taszító érzést éreztem. Amikor fogtam a fészkekkel teli edényt és áttettem az íróasztal másik végébe, ott is ugyanezt a különös érzést tapasztaltam, amikor fölé hajoltam.. Ugyanazt az érzést éreztem, mint annak idején a tónál, amikor a fejemet kezdtem könnyebnek és nagyobbnak érezni, a testemben zuhanást éreztem, a szám pedig mintha egy elektromos elemet ízlelt volna.

Egy kartonpapír ívet tettem a tál tetejére, de az érzet továbbra sem  nem szűnt meg. Egy fazékfedőt helyeztem rá, de az edényből áradó érzet ekkor sem változott meg, mintha valami keresztül áradt volna rajta. Egyszer már tanulmányoztam a jelenséget. De mit tehetnék itthon a szükséges fizikai mérőműszerek nélkül? Segítséget kaptam több kutató tudóstól a Novosibirski Mezőgazdasági Akadémia különböző intézeteiből.

De sajnos , a műszerek (hőmérők; ultrahang detektorok; mágnesesség és elektromosságmérők) a legycsekélyebb eltérést sem voltak képesek detektálni.

Végrehajtottunk az agyag precíz kémiai analízisét - semmi különleges. A radiométer szintén hallgatott... De a közönséges emberi kezek, és nem csak az sajátjaim, határozottan érzékeltek egyfajta meleg, vagy hideg érzetet, illetve bizsergést, vagy egy sűrű, nehézkes környezetet.

Néhány ember keze nehézzé vált, mások azt érezték, mintha felfelé nyomnák a kezeiket, másoknak elzsibbadtak az ujjai és a karizmai, ők szédülést és túláradó felemelő érzést éreztek.

Hasonló jelenséget lehetett megfigyelni egy köteg papírcső esetén, ha bennük levélvágó méhek éltek. Mindegyik alagút rendelkezett a levágott levelek többrétegű konzerveinek szilárd sorával, lefedve homorú fedőkkel (szintén levelekből). A kannák belsejében selyem volt, ovális selyemgubók lárvákkal és lepkebábokkal.

Kértem az embereket, akik nem ismerték a felfedézesemet, hogy tartsák a kezüket vagy az arcukat a levélvágók fészke fölé, és részletes feljegyzéseket vezettem ezekről a kísérletekről. Az eredmények talán fellelhetőek még a cikkemben "A fizikai és biológiai tulajdonságai a pollinator méh fészkeinek" publikálva a
Siberian Bulletin of Agricultural Science, no.3, 1984.

A hasonló cikk tartalmazza a felfedezést - egy rövid fizikai leírását ennek a csodálatos jelenségnek, amely a méhek fészekstruktúráján alapszik. Elkészítettem néhánytucat mesterséges méhlépet műanyagból, papírból, fémből és fából. Kiderült, hogy nem biológiai mező idézte elő ezeket a  szokatlan jelenségeket, hanem a méret, alak, szám és a szilárd anyagokból képezett járatok elrendezése. És mint azelőtt, a szervezet érezte ezt, mialatt a műszerek hallgattak.

Úgy neveztem el a felfedezést, mint Üreges Struktúrák Efektus (Cavernous Structures Effect (CSE), és tovább folytattam a kísérleteimet. A természet folyamatosan fedi fel a legbensőbb titikait egyiket a másik után...

Kiderült, hogy a CSE zóna gátolja a saprophytic talaj baktériumok, az élesztő, vagy más kultúra növekedését, mint ahogyan a búzacsírázást is. Szintén megváltozott a mikroszkópikus algea chlamydospores viselkedése. A levélvágó méh lárva elkezd foszforeszkálni, miközben a felnőtt méhek még aktívabbakká váltak és két héttel korábban be tudták fejezni a beporzást.

Kiderült, hogy a CSE-t (mint ahogy a  gravitációt sem)  nem lehet leárnyékolni, az hat az élő organizmusokra, áthalad a falon, vastag fémen, és egyéb árnyékoláson is. Kiderült, hogyha egy prozus tárgy máshova lett helyezve, akkor az ember a CSE-t nem érezte azonnal az új helyen, csak néhány másodperc, vagy perc után, mialatt a régi hely megtarthattott egy "nyomot", vagy ahogyan azt én hívtam egy érezhető "fantomot", amely a kéz számára még órák, napok, vagy esetleg hónapok múlva is érezhető maradt.

Kiderült, hogy a CSE mező, nem csökken számottevően a távolsággal, de körülöleli a méhsejteket egy léthatatlan rendszerrel, ami mégis tisztán érezhető "héjazat ".

Kiderült, hogyha az állatok (fehéregér) vagy az emberek belépnek a CSE zónába (még akkor is ha az nagyon erős) gyorsan adaptálódnak hozzá. Ez nem lehet másképp: mi mindenhol nagy és kis üregekkel vagyunk körülvéve az élő és halott növények rácsozata és sejtjei által (mint ahogyan a saját sejtjeink is), habműanyagok, habbeton, szobák, folyosók, csarnokok, tetőzet, gépalkatrészek közti tér, fák, bútorok, épületek...stb.

Kiderült, hogy a CSE "sugár" nagyobb hatást fejtett ki az élő szervezeteken, amikor az a naptól el lett irányítva, és az lefelé a Föld középpontja felé nézett.

Kiderült, mind a mechanikus, mind az elektronikus órák esetében, hogy azok pontatlanul kezdenek járni, ha egy erős CSE mezőbe lettek helyezve. Az időnek szintén ki kell venni a részét ebből.

Ez mind az Anyag-Akaratának a megnyilvánulása volt, változatlanul mozgó, átalakuló és végeredményben létező. Kiderült, hogy Louis des Brogile francia fizikus Nóbel-díjjal lett kitüntetve ezeknek a hullámoknak a felfedezéséért, és az, hogy később az elektromikroszkópoknál  alkalmazásra került.

Kiderült... igen számos egyéb dolog is kiderült a kísérleteimből és kutatásaimból, de azok már a szilárdanyag-fizika, a kvantumfizika és az elemirészecskefizika területére vezetnek, vagyis távol a saját szakterületemtől a : rovaroktól...
Időközben, kigondoltam olyan műszereket, amelyek már képesek voltak a CSE objektív mérésére, és pontosan reagáltak a rovarfészkek szomszédságában.

A rajzon látható lezárt tartályokban pókháló fonálon felfüggesztett szalmaszál és szénbevonattal égett gallyacskák vannak. A tartály alján van némi víz megakadályozva a száraz levegőben kialakuló sztatikus elektromosság zavaró hatását.

Ha egy régi darázsfészket, egy méh mézeslépet, vagy egy köteg gabonakalászt irányítassz az indikátor felső végére, akkor az lassan néhány tucat fokot elmozdul....

Nincs itt semmi csoda: a sokcsatornás testek sziporkázó elektronjainak energiája egy teljeshullám rendszert hoznak létre a térben, ami révén egy hullám energiája képes kifejteni egy kölcsönös taszítást ezektől az objektumoktól, még akadályokon keresztül is, mint amilyen egy vastag acélfalú tartály (nézd a fényképet).

Nehéz elképzelni, hogy annak páncélja tehetetlen ezekkel a parányi hullámokkal szemben. Világos darázsfészek látható a képen, és az. hogy az indikátor egy nehéz masszív tartálybann "körbefut" -néha 180-ra ettől a hosszú üres fészektől. Akik kételkednek, azok jöjjenek el az Agroekológiai Múzeumba közel Novoszibirszkhez, és a saját szemükkel láthatják.

A fent említett múzemum bemutat ezenkívül egy örökké aktív méhlép fájdalomcsillapítót. Ez egy szék, amely felett el lett helyezve egy tető, amely "száraz" méhlépeket tartalmaz a belsejében. Bárki aki leül ebbe a székbe, pár perc után bizonyosan érezni fog valamit (kérlek írd meg, hogy pontosan te mit éreztél, hálás leszek érte), mialatt a fejfájás pár perc múlva több órára elmúlik. A fájdalomcsillapítómat már sikeresen használják az ország több részében is - Nem titkoltam a felfedezésemet.

A kezeiddel tisztán fogod érezni a kisugárzást, ha a tenyérrel felfelé a méhlépeket tartalmazó tető alá helyezed a kezedet. A tető vázának
anyaga lehet kartonpapír,  furnérlemez, vagy bármi más pl bádoglemez, szilárdan rögzített rétegekkel.

Egy újabb ajándék a rovaroktól....

Az első következtetésem ez volt: Az emberiség már évezredek óta foglalkozik a méhekkel, senki, soha semmilyen kellemetlenség miatt sem panaszkodott a méhcsípéseket leszámítva. Egy száraz méhlépet tartottam a fejem fölé, és az működött!

Úgy döntöttem, hogy egy hat keretes elrendezést használok. Ilyen egyszerű volt ennek a felfedezésemnek a története. Egy öreg darázsfészek teljesen másképp viselkedik, még akkor is ha a cellák mérete és  alakja nagyon hasonlít azokhoz a méhekéhez.

A legfontosabb különbség. hogy a lép anyaga nem olyan mint a viasz, az sokkal jobban morzsálódik, tele van mikropórusokkal: papír szerű (ily módon a darazsak fedezték fel a papírt és nem az emberek, ők ledörzsölték a régi fadarabokat és a nyálukkal összeragasztották azt.)

 A darázs-lép falai sokkal vékonyabbak a méhekénél, a cella méret és a mintázat is eltérő, mint ahogyan a külső héj is, ami többszörösen becsomagolt szellős papír. Voltak nagyon kellemetlen élményeim néhány a padláson lévő darázsfészekkel. Azonkívül a legtöbb sokcellás tárgy által az első néhány percben tanúsított hatás messze nem jótékony hatású az emberre. A méh-lépek képezik a ritka kivételt. És amikor 1960-as években dongók éltek az Isilkuli apartmanunkban, gyakran megfigyeltem a következőt:

Egy fiatal dongónak, az első útján távol a fészkétől, nem okozott gondot visszaemlékeznie a fészek bejáratára és órákat tölthetett kóborlással a házak között. Azonban este, cserbenhagyta a vízuális memóriája, a téglafalon landolt, fészkéhez képest pontosan a fal túloldalán, és megpóbálta magát keresztültörni a falon. Honnan tudhatta ez a rovar négy méternyire fészkének a bejáratától, és másfél méternyire a fészek és a közte lévő félméter vasteg fal ellenére, a fészek elhelyezkedését? Akkor feladtam a töprengést, de ma már pontosan tudom, hogy miért viselkedett a dongó így. Csodálatos felfedezés, egyetértessz?

Most emlékezzünk vissza a kísérletre, melyben a vadászdarazsak visszatértek nem csak egy adott helyre, hanem akár egy teljesen különböző helyre is, ahová egy talajdarabbal együtt a fészek át lett helyezve. Semmi kétség, ők képesek voltak megtalálni azt, a fészek járatai által kibocsátott jelzőfényszerű hullámok miatt. És még más titkot is felfedtek számomra a kis ízeltlábú barátaim.
Kiderült, hogy a virágok nem csak az alakjukkal, színükkel és nektárukkal hívják fel magukra a figyelmet, de hasonló hullám jelzőfényeket is használnak, melyek erőteljesek és megállíthatatlanok.
 

 Felfedeztem azt, hogy egy rajzoló szénnel - egy megégett ágacska - a harang formájú virágoknál (tulipán, liliomok, amarilis, mályva, tök) már messziről is éreztem egy "fékező erőt" a kezemben, ami úgy működött, mint valamilyen detektor. Hamarosan képessé váltam arra, hogy egy sötét szobában 1-2 méterről megtaláljak egy virágot, ha azt nem mozdították el a helyéről, mivel egy fals "célpont" maradt utána ellenkező esetben, egy "visszamaradó fantom", amit már korábban említettem.

Nem bírok semmilyen természetfölötti képességgel, és bárki képes ezt megismételni némi gyakorlás után.  A rajzoló szén helyett használhatsz egy rövid ceruzát, melynek a hátsó részének kell a virág felé néznie.

Néhányan képesek megtalálni a virágot ("meleg", "hideg", "borzongató" érzet révén) úgy, hogy csak a puszta kezeiket, nyelvüket, vagy arcukat használják. Mint azt számos kísérlet is igazolta, a gyerekek és a kamaszok különösen érzékenyek ezekre az Anyag Hullámokra.

A méheknél a CSE "ismerete" elsősorban létkérdés, hiszen a földalatti fészkek építésekor képesek új járatokat kiépíteni úgy, hogy közben távol maradjanak a szomszédos fészkektől. Enélkül az egész méhváros át lenne szőve egymást keresztező üregekkel, ami végül egyszerűen az összeomlását eredményezné.

Másodszor, a növények gyökerei számára sem megengedett, hogy lefelé növekedve áthaladjanak a járatokon és a méhlépeken.
Tehát a gyökerek néhány cm-re abhagyják növekedést a járatok közelében, vagy a fészek közelségét észlelve, attól ellenkező irányban kezdenek el növekedni.

Az utóbbi következtetést erős CSE mezőben történő búza csiráztatási kísérletekkel igazoltam, illetve összehasonlítottam a csiráztatási eredményeket egy CSE mező nélküli hasonló feltételek mellett elvégzett kontroll kísérlettel.

A fotók és a rajzok muttaják, hogy a kísérletek alatt, a gyökerek elhaltak illetve élesen kitértek növekedés közben a "mesterséges méhsejtjeimtől".

Ilyenformán a tónál a méhek és a gyomok,  a létezés legmagasabb célszerűségének egyik jólműködő megállapodásával éltek együtt.
A méh-város ma már a múlté, termékeny feketeföld van most a helyén. Sós pocsoják vannak ott, ahol nem túl régen még  madarak ezrei, kacsák, hattyúk és  halászsólymok éltek. És a vékonyodó sztyeppe közelében a méhüregek révén, az ember még szokta hallani a méhek százainak, ezreinek zümmögését, amely akkor elvezetett engem az Ismeretlenbe.

Nem akarom továbbfárasztani az olvasót a méhlépeimmel. Egy külön vastag könyvre lenne szükség ahhoz, hogy leírjam az összes kísérletemet. Ezért csupán egy dolgot említek még:: az elemes zsebszámológépem gyakran működött hibásan a CSE mezőben, vagy néha a kijelző órákig helytelenül funkcionált. A tenyereimmel próbáltam leárnyékolni egy darázsfészket, de ezekre a struktúrákra nem volt semmilyen hatással az izoláció.

 Meg kell azt is jegyeznem, hogy a kéz csöves ujjperceivel, ízületeivel, inszalagjaival vérereivel és körmeivel egy intenzív CSE kisugárzót képez, egy erőteljes erővel, amely taszítást fejt ki a szalmaszált, vagy, vagy szén indikátort tartalmazó kicsi műszeremre még pár méter távolságból is. Gyakorlatikag bárki meg tudja ez tenni. Ez az ami engem meggyőzött arról , hogy nincsenek parapszihológusi képeséggel rendelkező emberek, illetve, hogy erre minden ember képes... És azoknak a száma, akik képesek az asztalon lévő könnyű tárgyakat mozgatni, felemelni távolról a levegőbe, illetve "mágnesesen" a bnőrükhöz tapasztani, nagyságrendekkel nagyobb, mint amire eddig gondoltunk volna.  Próbáld ki magad! Várom a leveledet!

Volt egy régi népi játék: egy ember leül egy székre, és a feje körül, négy barátja "létesít" egy rácsozatot a vízszintesen kinyújtott  tenyereikkel kissé szétálló ujjakkal először a jobb kézzel, majd a ballal kb. 2cm hézaggal közöttük... Ezután 10-15 másodperc múlva, mind a négyen  az összezárt mutató és középső ujjukat egyszerre az űlő ember hónalja és térde alá teszik, majd azután egyszerre energikusan fellökik őt a levegőbe. A "rácsozat" szétszedése, és az ülő ember levegőbe történő feldobása között, nem telhet el több idő 2 másodpercnél. A négy ember közötti szinkronizáció szintén nagyon fontos tényező.
Ha mindenki jól csinálta, akkor egy 100-kilós ember majdnem a plafonig felrepül, mialatt azok, akik fellökték őt arról fognak beszámolni, hogy olyan könnyű volt akár egy tollpihe.

 Egy szigorú olvasó megkérdezhetné tőlem, hogy hogyan lehetséges ez? Nem mond ez ellen a természet törvényeinek? És ez esetben, nem a miszticizmust propagálom? Szó sincs róla! Itt nincs semmilyen misztikum, a dolog egyszerű, mivel mi emberek még csak egy kis részét ismerjük az Univerzumnak, amit mi látunk az nem mindig "elfogadott" az emberi szabályok, előfeltevések és szabályok szerint...
Egyszerre csak rádöbbentem, a rovarfészkekkel végzett kisérleti eredményeim kapcsán, hogy túl nagy a hasonlóság azoknak az embereknek a beszámolóival, akik UFO jelenségbe keveredtek. Gondolkozz el, és vesd össze a követekzőket: elektromos berendezések átmeneti működési zavara, kieső idő, láthatatlanság, ellenálló "akadály", a tárgyak súllyának átmeneti csökkenése, az ember súlycsökkenésének érzete, foszforeszkáló-mozgás, színes felvillanások a szemben, galvanikus íz a szájban...

Biztos vagyok abban, hogy már olvastál ilyesmiről az UFO újságok oldalain. Én most azt mondom neked, hogy mindez megtapasztalható az én múzeumomban is. Gyere látogass meg! Én egy másik titok megfejtésének a küszöbén álltam? Úgy van! És újból segített nekem a véletlen, vagy még inkább az én jó öreg rovar barátaim. És sokszor ott voltak az álomtalan éjszakák, kudarcok, kétségek, meghibásodások és balesetek...
És nem volt senki, akihez tanácsért fordulhattam volna, ők csak kinevettek volna, vagy rosszabb...

De én azt mondhatom  az olvasómnak: boldog az aki többé-kevésbé megfelelő módon használja a szemeit, fejét, kezeit - a gyakorlott kezek különösen fontosak! És bízz bennem, a kreatív munka öröme, még akkor is, ha annak vége kudarc, sokkal felemelőbb és ragyogóbb dolog, mint kiérdemelni a diplomákat, kitüntetéseket, vagy szabadalmakat.

Repülés egy antigravitációs platformmal
(kivonatok egy naplóból)

Győződj meg erről magad a naplókivonataim alapján - amely nyilvánvalóan ehhez a könyvhöz lett egyszerűsítve és adaptálva...
Egy forró nyári nap volt. Messze tőlem kékes-lilás pára terült szét; az ég gigantikus kupolája, vattaszerű felhőkkel kinyújtózva a szántóföldek felett. Én  kb. 300 méternyire repültem a földfelszín felett, egy távoli tó volt - világos elnyújtott foltként a párában- a tájékozódási pontom.

A kék, tekervényes fakörvonalak lassan elhalványulnak; közöttük mezők, szántóföldek vannak. Amelyiken kékes-zöld színt látok azon zab nő, és hajdina azon, amelyiken fehéres ringatózó téglalapokat.
Előttem pedig az ismerős kobalt közép-zöld színű szántóföldek, a zöld búza óceánok, melyeknek színe a króm-oxid festményekre emlékeztet. Egy hatalmas sokszínű színpaletta úszik folyamatosan hátrafelé.

Gyalogösvények húzódnak a szántóföldek között. Ezek azután földutakba csatlakoznak bele, amelyek a messzeségbe kinyújtóznak az országút felé. Az országutat még eltakarja pára, de tudom, hogy ha a tó jobb oldalán repülök tovább, akkor látni fogom a kezdet és vég nélküli szürke szalagot, amelyen autók – pici dobozkák- haladnak.

Izometrikus, kövér cumulus felhők festőien terjednek szét a napfényes erdő-sztyeppe körül. Ők mélykékek ahol betakarják a fás-bokros területeket, és a világoskék különböző árnyalatai a szántóföldek felett. Most éppen egy felhő homályában vagyok, ezért gyorsítok -ezt egészen könnyen meg tudom tenni- és kilépek a homályból.

Egy kissé előredőlök, és érzem a lentről jövő meleg áramlatok erejét – mely a nap által hevített talaj és növényzet felől érkezik felém. Ez nem oldalról jön, mint ahogy azt lent a talajszinten megszoktuk, hanem alulról felfelé áramlik. Fizikailag érzek egy sűrű felfelé áramlást a virágzó hajdina erős illatával. Természetesen ez a légáram könnyedén emeli egyre magasabbra a nagymadarakat, mint a gólya, a daru vagy a sas, ha a szárnyaikat kifeszítve tartják. Ezzel szemben nekem nincsenek szárnyaim, és én nem emiatt a felszálló légáram miatt vagyok képes a levegőben maradni.

Repülésemet egy kisméretű téglalap alakú sík platform teszi lehetővé, amely alig nagyobb, mint egy széknek az ülőkéje egy rúddal és rajta két fogantyúval, melyeket a kezemmel fogva irányítom az eszközt. Ez tudományos fantasztikum? Én nem mondanám...

Ennek a könyvnek a kézirata félbe lett hagyva 2 évig, mivel a bőkezű őstermészet újra a rovaraimon keresztül adott nekem egy másik Valamit,-és ezt úgy tette, mint általában: elegáns és rejtett módon, mégis gyorsan és meggyőzően. És két évig a Felfedezés nem engedte nekem a folytatást, még akkor is, ha már úgy tűnt nekem, hogy mesterévé váltam a nyaktörő sebességnek.

(Megjegyzés: Gebrennikov kb. 62-63 éves lehetett 1990-1992 -ben)

De mindig ez történik, amikor a munkád új és érdekes, az idő ilyenkor kétszer gyorsabban múlik.
Egy sztyeppe tó fényes pontja már sokkal közelebb van. Azon túl, az országút látható a már határozottan érzékelhető autókkal. Az országút kb. 8km-re van a vasúttól, amely párhuzamosan fut vele, és ha közelebb mennék, akkor láthatnám a nagyfeszültségű vezetékeket és a vasúti töltés világos színű kövezetét is. Itt az idő egy kb. 20 fokos balra történő forduláshoz.

Én nem vagyok látható a földről nézve, és nem csak távolról: még alacsony repülés esetén is szinte nem vetek árnyékot. Mégis, úgy találtam később, hogy az emberek néha látnak valamit ott ahol én az égen repülök- némelyek egy világos gömböt, egy diszket, vagy valamilyen dőlt felhőt éles élekkel, ami mozog szerintük, mégpedig nem úgy ahogyan azt egy felhő tenné.

Egy illető megfigyelt egy „sík, nem átlátszó négyszöget, kb. 1 hektáros méretben” - lehet, hogy optikailag nagyítódott fel berendezésemnek a kisméretű platformja.

A legtöbb ember semmit sem látott. Ráadásul, én a mai napig sem tudtam meghatározni, hogy a láthatatlanságom, vagy láthatóságom mitől függ.

Ezért bevallom, hogy tudatosan elkerültem az embereket repüléseim alatt, nagy sebességgel kikerülve a városokat, útkereszteződéseket, gyalogutakat.
Ezeken a kirándulásokon- melyek kétségtelenül, képzeletbelinek tűnhetnek az olvasó számára, de számomra már majdnem mindennapi- én csak az ezeken, az oldalakon bemutatott rovar barátaimban bízok.

Az első gyakorlati felhasználása felfedezésemnek -entomológiai: megvizsgálni a titkos helyeimet, fényképeket készíteni róluk felülről, hogy új még eddig fel nem fedezett rovar országokat találjak, melyek védelemre, esetleg megmentésre szorulnak. Sajnos, a munkám szigorúan be van korlátozva: akár egy utasszállító gépen - nézelődhetek, de nem lehet fényképezni.

A kamera zárja nem működik, és a két tekercs film, amit magammal vittem – egyiket a kamerában, másikat a zsebemben- fényt kapott. Nem jártam sikerrel a tájkép felskiccelésével sem, mivel mind a két kezem folyamatosan elfoglalt ilyenkor, és az egyik kezemet is csupán egy pár másodpercre tudom szabaddá tenni. Így csupán a memóriámra hagyatkozhatom. Ezt landolás után teszem, mivel a vizuális memóriám nem túl jó -annak ellenére, hogy sokat festek.

Repüléseim alatt nem azt éreztem, mint amikor álmunkban repülünk.

És a repülés sem olyan élvezetes, mint ahogyan az működik, néha nagyon nehéz, és veszélyes. Állni kell tétovázás nélkül, a kezek mindig elfoglaltak, csak néhány cm, és már arrébb van egy határ, amely elválasztja „ezt” a helyet „attól”.

A határ láthatatlan, de nagyon veszélyes. A szerkezetem még nagyon esetlen és talán emlékeztet... egy orvosi mérlegre. De ez csupán a kezdet!

Mindazonáltal, a kamerán kívül, gyakran bajom volt az órámmal és valószínű, hogy a naptárral is: leereszkedve egy ismerős tisztásra, néha azt az évszakhoz képest eltérőnek találtam; egy kéthetes eltéréssel, és nem volt semmim, amivel azt ellenőrizhettem volna.

Ekképpen lehetséges a repülés nem csak a térben, hanem az időben is. Nem tudom a második állítást 100%-ig garantálni, kivéve talán, hogy a repülések kezdetén az óra vagy túl lassan, vagy túl gyorsan jár, majd a kirándulás végeztével újra pontossá válik.

Ez az, amiért én távol maradtam az emberektől az utazásaim alatt: ha a gravitáció mellett az idő is bele van keveredett a dologba, akkor előfordulhat, hogy véletlenül szétszakítom az ok-okozat összefüggést, és ezért valaki megsérülhet.

Ez az, ahol a félelmeim előjöttek: a rovatok kiszabadultak „onnan”, eltűntek a teszt csöveimből, dobozaimból és egyéb tartájaimból.

Ők többnyire nyom nélkül tűntek el. Egyszer egy vizsgáló cső apró darabokra tört a zsebemben, máskor egy ovális lyuk volt az üvegen, barna szegéllyel, „kitin” szerű élekkel. Ezt láthatod a képen is.

Számtalanszor éreztem egy égető érzést, vagy egy elektromos ütést a zsebem belsejéből- talán éppen akkor tűnt el az egyik „foglyom”.
Csupán egyszer találtam meg egy foglyul ejtett rovart a vizsgáló csőben, de az még nem volt felnőtt ?inchneumon? fehér gyűrűkkel a csápjain, csupán lepkebáb volt, vagyis annak korai szintjén állt. Élt és mozgott a hasa, amikor megérintettem azt. Legnagyobb szomorúságomra azonban elpusztult egy héttel később.

A legjobb tiszta nyári napokon repülni. Esős időben ez sokkal nehezebb, és szinte majdnem lehetetlen télen -nem a hideg miatt. Tudtam volna adaptálni a berendezésemet ennek megfelelően, de mivel én egy entomológus (rovartudós) vagyok, ezért nekem egyszerűen nincs szükségem a téli repülésekre.

Hogy hogyan, és miért jutottam el ehhez a felfedezéshez? 1988 nyarán mikroszkóp alatt vizsgáltam éppen a rovarok kitin páncélját, szárnyát, csápjaikat, és a pillangó szárnyak vékonyabb struktúráit. Engem egy nagy rovar részlet ritmikus mikrostruktúrája ejtett ámulatba.

Ez egy nagyon jól rendezett kompozíció volt. Mintha egy bonyolult gépen sajtolták volna különleges tervrajzok és számítások alapján. Ahogy megfigyeltem, a tekervényes szivacsosság nem volt tisztán nélkülözhetetlen egyik részlet tartósságához vagy annak dekorációjához sem. Én még soha nem láttam ehhez a mikro-ornamentikához (díszítményhez) hasonló struktúrát sem a természetben, sem a technikában, vagy a tudományban.

Mivel ennek struktúrája három-dimenziós, mostanáig képtelen voltam azt megörökíteni rajzon, vagy egy fényképen. Miért szükséges ez egy rovar számára? Ráadásul a repülést kivéve, ez a struktúra mindig a szárny-tartó fenekén található, rejtve a szem elől – így soha senki nem láthatta azt megfelelően... Talán a hullám volt a jelzőfény az „én” összetett üreges szerkezet hatásommal? Azon az igazán szerencsés nyáron ebből a rovarfajból rengeteg példány volt, és így begyűjthettem őket éjszaka. Sem azelőtt, sem azután nem voltam képes megfigyelni ezeket a rovarokat ilyen nagy mennyiségben.

Ráhelyeztem a kis homorú kitin lemezt a mikroszkóp asztalára, azért, hogy újra megvizsgáljam erős nagyítás alatt azoknak a különös csillag formájú sejtjeit. Újra elbűvölt a természet eme remekműve, és majdnem cél nékül egy másik tetejére helyeztem, egy vele azonos lemezre, amely ugyanolyan szokatlan sejteket tartalmazott annak egyes oldalain.

De nem! - a részlet kitört a csipeszem közül, néhány másodpercig fent lebegett a mikroszkóp asztalán lévő tárgylemez felett, elfordult néhány fokot az óramutató járásával megegyezően, jobbra csúszott, majd ellenkező irányba forgott, inogva lebegett egy darabig, majd hírtelen visszaesett a mikroszkóp asztalra.

Elképzelheted, hogy mit éreztem abban a pillanatban... Amikor magamhoz tértem az ámulatból, összekötöttem néhány lemezt egy dróttal – amit nem volt túl könnyű elkészíteni- és csak akkor jártam sikerrel, amikor azokat függőlegesen pozícionáltam. Amit kaptam, az egy többrétegű kitin blokk volt. Ráraktam az asztalra. Még egy relatíve nagy tárgy, mint egy gémkapocs sem tudott ráesni, mert valami nyomta azt oldalra és felfelé. Amikor ráerősítettem a gémkapcsot a „panel-blokk” tetejére, hihetetlen és egyben lehetetlen dolgoknak váltam a szemtanújává.. (Például a gémkapocs néhány pillanatra láthatatlanná vált.)

És újra izgatottá váltam, amikor minden tárgy körülöttem ködössé és remegővé vált. Hatalmas erőfeszítések árán néhány óráig bírtam megszakítás nélkül dolgozni.

Tehát, ez az, ahogyan elkezdődött. Természetesen még nagyon sok dolog maradt, amit meg kell érteni, le kell ellenőrizni és tesztelni. Természetesen beszélni fogok az olvasónak berendezésem finomabb részleteiről, annak meghajtási elvéről, a távolságokról, magasságokról, sebességekről, a felszerelésről, és még sok mindenről, de csak a következő füzetemben.

...Az első, nagyon veszélyes és hiábavaló repülésemet 1990 Március 17.-én hajtottam végre. Nem volt türelmem várni a melegebb évszakig, valamint elmulasztottam kimenni egy sivatagos területre. Ma már tudom, hogy az éjszaka volt a legveszélyesebb idő ehhez a feladathoz.

Már az elején sem volt szerencsém: A hordozó emelvény jobb oldali részének panel blokkjai periodikusan beragadtak. Azonnal ki kellett volna javítanom a problémát, de ezt akkor elmulasztottam. A Mezőgazdasági Akadémia egyetemi területének a középső részén hajtottam végre a felszállást, tévesen azt feltételezve, hogy hajnali 01 órakor már mindenki alszik, és senki sem láthat meg engem.

Az emelkedés jól ment, de néhány másodperc múlva kereszteztem a 9 emeletes épületek második körét a város lakónegyedében (ezek két hatalmas kört képező 5 emeletes házakkal vannak körülvéve), majd átrepültem egy hóval borított keskeny mező és az akadémia országútja felett. Novoszibirszk roppant sötétsége közeledett felém, majd gyorsan bezárult körülöttem.  Már nagyon közel voltam egy rakás gyárkéményhez, számos közülük sűrű füstöt ontott magából. Gyorsan kellett valamit tennem.

Csak nagy nehézségek árán sikerült úrrá lennem a helyzet felett. Végülis sikerült végrehajtanom egy vészhelyzetnek megfelelő beállítást a panel-blokkokon. A horizontális (vízszintes) mozgásom lelassult, de azután újra hányingerem lett. Csak a negyedik próbálkozásnál sikerült teljesen megállítanom a vízszintes irányú mozgást, mely pontnál a platformom Zatulinka (a város ipari kerülete) felett lebegett. A baljóslatú kémények folyamatosan csendben okádták a füstöt hozzám képest jobbra alant.

Pihentem néhány percet, és azután megbizonyosodtam, hogy az „ördögi energiával” minden rendben van, majd elkezdtem visszarepülni, nem egészen a Mezőgazdasági Akadémia campusának irányába, hanem attól egy kissé jobbra, a repülőtér felé. Tettem ezt félrevezetésként arra az esetre, ha valaki látott volna engem.

A repülőtér felé kb. félúton találtam egy a sötét éjbe burkolózó mezőt, ahol biztosan senki sem láthatott engem. Leszállás után azonnal hazamentem.
A következő napon természetesen fel sem tudtam kelni az ágyamból.

A TV-ben és az újságokban megjelenő híradás több volt, mint ijesztő. A főcímek, mint az „UFO ZATULINKA FELETT”, vagy az  „ÚJRA AZ IDEGENEK” azt jelezték, hogy a repülésemet többen is észlelték. De hogyan! Néhányan izzó gömböket vagy korongokat láttak, de nem csupán egyet, hanem kettőt! Mások azt állították, hogy „igazi csészealjat” láttak ablakkal és sávokkal.

Nem vettem figyelembe azt a lehetőséget, hogy néhány zatulinoi lakos nem az én majdnem-vészhelyzeti repülésemet látja, hanem valami egészen mást, amivel nem tudtam mit kezdeni.
Ráadásul, Szibériában 1990 Márciusa különösen gazdag volt UFO észlelésekben, Nalchlik közelében, valamint Belgiumban volt még sok ilyen megfigyelés. A Pravda szerint Marcel Alferlane mérnök készített egy kétperces filmet egy hatalmas háromszög alakú űrhajóról, amely a Belga tudósok szerint nem volt más, mint egy „olyan anyagi objektum, melyet jelenleg a földi civilizáció nem képes előállítani”,

Ez valóban így van? Részemről én ezeknek a gépeknek a gravitációs szűrő platformjait (vagy ahogy én nevezem: panel blokkokat) javasolnám kis méretben valamint háromszög elrendezésben a Földön gyártani, mégpedig nagyobb szaktudással, mint amilyen az én félig fa szerkentyűm.

Én is el akartam készíteni háromszög alakban a platformot – amely sokkal hatékonyabb és biztonságosabb lenne - de végül mégis a téglalap design mellett döntöttem, mert azt könnyebb összecsukni, és amikor így teszek, akkor az egy bőröndhöz, egy festő-, vagy egy aktatáskához hasonlít, amelyet álcaként feltűnés nélkül lehet vinni. Természetesen én festőtáskaként hordom magammal.

Jelen pillanatban, nekem több vadászterületem is van: nyolc az  Omsk régióban, egy Voronyezs területén és egy közel Novosibirszkhez. Ezek mindegyike általam és családom által fenntartott, illetve megmentett élőhelyek, melyeket sem a Mezőgazdasági Akadémia, sem pedig a Környezetvédelmi Testület nem segít megvédeni a tudatlan gonosz emberektől.

Ekképpen folytattam utazásomat nyugat felé a csodás vattaszerű felhők alatt délben. A felhők kék árnyékai a tekervényes fás-bokros területek, és a többszínű téglalap alakú szántóföldek folyamatosan úsztak hátrafelé alattam.

A repülési sebességem egészen nagy volt, de nem lehetett érezni menetszelet – a platform térereje kivágott engem a térből egy felfelé ágazó, láthatatlan oszloppal, amely kimetszette a platformot a Föld gravitációs vonzásából, de engem és a bent lévő levegőt érintetlenül hagyta. Én úgy gondolom, hogy mindez így volt, szétvált a tér repülés közben, és újra bezárult mögöttem.

Ez lehet az oka az eszköz, és a vezető láthatatlanságának, vagy az eltorzított láthatóságának, mint ahogyan az a  novoszibirski zatulinkai lakosok esetében is történt.
De a gravitációval szembeni védelem szabályozott, még akkor is, ha befejezetlen. Ha előre dőlsz a fejeddel, akkor már érzed a szél turbulenciáját, és tisztán érezheted a szibériai mezők növényeinek illatát.

Elhagytam Iskull-t jobbomon annak hatalmas gabonaraktáraival, és fokozatosan elkezdtem ereszkedni az országút felett, megbizonyosodva arról, hogy láthatatlan vagyok a vezetők, az utasok és a mezőn dolgozó emberek számára.

A platformom és én nem vetettünk árnyékot, habár az árnyék alkalomadtán megjelent. Láttam három kölyköt az erdő szélén, lejjebb mentem, lecsökkentettem a sebességemet, és közel repültem hozzájuk. Ők nem mutattak semmilyen reakciót sem, ami azt jelentette, hogy minden rendben van, sem én, sem pedig az árnyékom nem látható.  Vagy hallható: a berendezésem meghajtási elve olyan, hogy a platform nem csinál zajt, mivel nincs légellenállás működés közben.

A Novoszibirszk óta megtett utazásom már legalább 40 perce tartott. A kezeim elfáradtak, mivel nem vehettem le őket az irányítás miatt, a lábaim és az egész testem szintén kimerült, mivel csak egyenes testtartással és egy övvel lehet rögzíteni a függőleges irányt. És habár tudnék gyorsabban is utazni, attól tartok, hogy a kézileg összefabrikált gépem túl kicsiny és törékeny.

Feljebb emelkedtem, és hamarosan ismerős tájkép tárult a szemeim elé- egy útkereszteződés, egy buszmegállóval az út jobb oldalán. Újabb 5 km után végül megláttam a narancsszínű oszlopait a vadászterületem kerítésének. Ez a vadászterület már 20 éves!  Hányszor mentettem már meg ezt a „gyermekemet” a bürokraták zaklatásától, a vegyszerrel töltött repülőgépektől, a tüzektől és számos más gonosz tettől. És a Rovarok Országa él és jól érzi magát!

Ereszkedtem és lefékeztem, a gravitációs szűrők keresztirányú elmozdításával a platform alatt. Már láttam a sűrű répa dudvát - kibontott világos virágaikkal, melyek azúrlabdákra emlékeztettek -, illetve az őket körülvevő rovarokat, és hihetetlen öröm lett úrrá rajtam, elűzve a fáradtságomat, mert ezen a kis általam védett földdarbkán voltam, amely kisebb, mint 7 hektár.

Már húsz éve senki sem járt itt rajtam kívül, senki sem vágott füvet, vagy legeltetett itt szarvasmarhát, és ezalatt az idő alatt a talaj 14 cm-t növekedett. Nem csak a helyileg kihalt rovarfajok tértek vissza, hanem olyan ritka növényfélék is, mint a toll-füvek társulásai, a bíbor Scorzonera aminek hatalmas virága reggel csokoládé illatú, és számos más növényfaj.

Éreztem a kakukkfű átható illatát, és újra úrrá lett rajtam az örömteli érzés, hogy találkozhatom a rovarok világával.

Ők itt voltak, jól láthattam őket még a talajtól 10m magasságban is a vaduborkákon, az angyalka azúr labdáin és a répás növényeken: sötét narancs pillangók ültek csoportban rajtuk; nehéz lódarazsaktól hajladoztak a fehér és sárga virágok; vörös és kék szitakötők rezegtették széles szárnyaikat. Még jobban lelassítottam, és hirtelen egy villámot láttam magam alatt; ez idáig láthatatlan voltam, de most az árnyékom megjelent amint elsiklottam a vadnövények és bokrok felett.

De most biztonságban vagyok, hiszen egy lélek sincs itt rajtam kívül, az országút háromszáz méternyire van a vadászterület északi részétől. Leszállhatok. A növények magasabb részei hozzásúrlódnak a „pódiumom” aljához zizegő hangot hallatva.

De mielőtt egy kis puffanással letenném azt, újra kitörő öröm lesz úrrá rajtam, és függőlegesen kilövöm magam felfelé. A lenti tájkép gyorsan zsugorodik, a horizont vonala kezdi felvenni a görbeséget, előtűnik a 2km-re lévő vonat baloldalon, azután egy falu jobbra: csillogó palatáblás tetőkkel.

Jobbra a messzeségben van Roslavka -a Lesnoy Államigazdaság központi birtoka- már úgy néz ki, mint egy kisváros.  Balra a vasúttól a Lesnoy Komsomolsk tehenei legelnek, ők egy sárga szalmagyűrűvel vannak körülvéve. Távol nyugaton a sínek enyhe görbülete tűnik elő (ez tulajdonképpen megtévesztő, hiszen a sínek nyílegyenesek), arra apró házak vannak, illetve a Yunino vasútállomás világos fehér kockája 6km-re innen. Yinino-n túl Kazakhstan végtelen kiterjedése merül el a hőségben és a kékes párában.

És végül itt van alattam Isilkulia, fiatalságom földje; amely nagyon különbözik attól, ahogyan azt a térképeken különböző feliratokkal ábrázolni szokták. Ez hatalmas, határtalan élőhely, teletűzdelve sötét foltokkal, tekervényes erdős-bozótos részekkel, felhő árnyékokkal, tavak világos, tiszta pontjaival.

A Föld hatalmas korongja egyre homorúbbá válik – ennek okát még nem fedeztem fel ennek a már megszokottá vált illúziónak. Még magasabbra megyek, a ritka fehér felhőtömegek eltűnnek alattam, és az ég is sötétebbé válik – már sötétkék. A felhők közötti földeket vastag kék homály veszi körül, és egyre nehezebb és nehezebb őket kivenni.
Milyen rossz, hogy a 4 éves kisunokámat Andreit nem hozhatom el, a platform kettőnket is könnyedén felemelne. Mégis az ember nem lehet eléggé óvatos...

...Istenem, mit művelek én? Árnyékot vetettem a mezőre, nemde? Ez azt jelenti, hogy ezrek láthatnak, éppúgy, mint annak idején az emlékezetes március éjjeli repülésem alatt. Most nappal van, és engem újra egy diszknek, négyzetnek, vagy legrosszabb esetben, teljes valómban láthatnak az emberek... Itt van a közelben egy teherszállító repülőgép, még hangtalanul, de egyenesen felém repülve, gyorsan növekvő méretekkel; Már látom a hideg csillogást a testén és a természetellenes pulzálását a villogójának.

Gyorsan lefelé! Hirtelen fékezek, teszek egy fordulatot; a nap a hátamnál; az árnyékomat kereszteznem kellene egy gigantikus felhőfalon, de ott semmi sincs rajta, csupán egy sokszínű dicsfény, egy szivárványfény, ragyogó kör, ismerős az összes pilótának, akik érintik a felhőt előttem.

Megkönnyebbülten sóhajtok – ez azt jelenti, hogy senki sem látott engem, vagy csupán csak a háromszög, négyzet, vagy banális repülőcsészealj „álruhámat” láthatták.
Egy gondolat jut az eszembe (meg kell vallanom, hogy a technikai és fizikai kellemetlenség ellenére, a képzelőerőm sokkal jobban és gyorsabban működött „zuhanó” repülés közben). Mi van akkor, ha nem én vagyok az egyetlen az 5 milliárd ember közül, aki felfedezte ezt a jelenséget. Mi van akkor, ha léteznek még hasonló elven működő más repülő eszközök is – akár otthon összeállított, akár professzionálisan megépített-, melyek már hosszú ideje elkészültek és folyamatosan tesztelés alatt állnak?

Az összes gravitációs szűrő platform ugyanazzal a tulajdonsággal bír: néha láthatóvá vállnak az emberek számára; pilótáik szürkeruhás „humanoid”-nak látszanak; némelyik rövid és zöld; vagy sík, mintha kartonpapírból készült volna (Voronezh,1989). Ezért lehetséges, hogy ezeket az UFO-kat nem is idegenek irányítják, hanem csak "ideiglenesen deformálódtak" a külső megfigyelők számára a földi pilóták és a kis platformok építői, akik elkészítették a saját találmányaikat (mint ahogy azt én is tettem).

Az én tanácsom azoknak, akik a rovarokat tanulmányozzák és eljutottak a jelenség felismeréséig, valamint elkészítenek és teszteltelnek egy "gravitációsrepülőt" ( meg vagyok arról győződve, hogy senki sem juthat el ehhez a felfedezéshez a rovarok nélkül ) a következő: csak szép nyári napokon repüljenek, óvakodjanak a viharoktól vagy az esőtől, ne menjenek se túl messzire, sem pedig túl magasra, ne vigyél magaddal semmit sem a leszállás területéről, a komplett összeszerelt egységet maximális erősségűre (robosztusra) készítsd, és kerüld a berendezés tesztelését elektromos távvezetékek, városok, közlekedési útvonalak és az emberek közelében.

A legjobb hely tesztelésre, egy tisztás az erdő közepén, az emberi lakosoktól amilyen távol csak lehetséges; máskülönben néhány tucat méteres sugárban a poltergeist nevű jelenség léphet fel ( háztartási eszközök spontán mozgása, elektromos berendezések be illetve kikapcsolódása, és esetleg még tüzek is keletkezhetnek.

Nekem nincs minderre magyarázatom, de úgy tűnik, hogy ez egyenes következménye a temporális megszakításoknak, ami bonyolult és veszélyes dolog. Soha ne essen le semmi, még a legkisebb töredék, vagy szemcse sem eshet le repülés közben, vagy a leszállás idején.

Hagy emlékeztessek az 1986 Január 29. Darnegosk-ban történt jelenségre- ami állítólag egy feltáláló tragédiája volt, amikor az egész berendezés részekre hullott, és hatalmas területen szóródott széjjel. Csupán kis szűrőcella darabkákat találtak, melyeket képtelenség volt analizálni kémiailag.

Emlékezz, már korábban is leírtam, hogy az elfogott rovarok a vizsgálócsőből eltűntek, csupán egy lyuk alakult ki a cső falán, ha az egyáltalán egyben maradt.

 Kiderült, hogy ezek emlékeztetnek azokra a lyukakra, amelyek néha lakások, vagy hivatalok ablakjain keletkeznek. Egy lyuk 3-5mm átmérőlyű kívül, és kúpalakban tágul befelé, amelynek a végátmérője 6-15mm nagyságú is lehet. Néhány lyuk megolvadt, vagy barnásan elszíneződött szegélyű, mint amilyen a vizsgálócsövemnél is tapasztalható volt.

Úgy tűnik, hogy ezt a fajta poltergeist típust nem az okozza, mint amire előszőr gondoltam, vagyis rövid életű gömbvillámok mikroplazmoidjai, hanem apró porszemcsék, melyek óvatlanul lehullottak egy a platformomhoz hasonló berendezés tesztelése során. Az ezeken az oldalakon lévő ablak lyukak fénykepei hitelesek, általam készültek a Mezőgazdasági Akadémia Tudományos Központjánál közel Novosibirskhez.Meg tudom mutatni bárkinek, aki látni akarja ezeket. Ezek a lyukak 1975-1990 között keletkeztek, de természetesen nem mind, csak a legutóbbiak kapcsolhatók össze a repüléseimmel.

Biztos vagyok abban, hogy egy része az UFO leírásoknak kapcsolatban áll a berendezések platformjával, panel blokkjával, vagy egyéb nagy alkatrészével, melyek véletlenül, vagy szándékosan a tervezőjük, illetve készítőjük által aktív meztőt váltanak ki.  Ezek a levált darabok sok bajt képesek előidézni másoknak, -vagy legjobb esetben- valószínűtlen meséket és történet sorozatokat generálnak újságokban és magazinokban, gyakran kísérő "tudományos" kommentárokkal megtámogatva...

Hogy miért nem fedem fel a részleteit a felfedezésemnek ezúttal? Először is, mert időre és energiára lenne szükség annak bizonyításához. Nekem egyik sem áll rendelkezésemre. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen ijesztő ez a feladat: az előző felfedezésem elismertetése során nyert keserű tapasztalatok alapján, gondolok itt az Üreges Szerkezet Efektusra (CSE).

A következő volt az eredménye az elhúzódó fáradhatatlan erőfeszítéseimnek, hogy megkapjam a tudományos elismerést a CSE-vel kapcsolatban:

"Nemkívánatos bármilyen további levelezés az ön szabadalmának alkalmazása tárgyában "

 Személyesen is ismerem néhány "főpapját" a tudománynak, és biztos vagyok abban, hogy soha nem fogok kapni audienciára lehetőséget az ilyen személyektől (ez gyakorlatilag lehetetlen), ha egyszer mégis, akkor;

kinyitom a festőtáskámat;
csatlakoztatom a rudat;
elfordítom a fogantyút;
és felemelkedem a plafonig.

Az illető egy kicsit sem lenne lenyűgözve, sőt rosszabb esetben elrendelné, hogy távolítsanak el a hivatalból, mint szemfényvesztőt. Várom már azt az időt, amikor fiatalok fogják lecserélni ezeket az un. "vaskalapos papokat"

A másik főokom arra, hogy nem fedem fel a részleteket sokkal tárgyilagosabb. Úgy találtam, hogy ezek az antigravitációs struktúrák csak egy bizonyos szibériai rovarfaj egyedeinél figyelhetők meg. Még nem neveztem meg az osztályt, ahová ezek a rovarok tartoznak - mivel úgy tűnik, hogy a kihalás peremén áll, a populációja hullámzó, amit feljegyeztem valószínű, hogy helyi és az utolsó.

Ezért ha pontosan meghatároznám a fajt, akkor mi lenne arra a garancia, hogy tisztességtelen emberek, illetve félig képzett biológusok nem kezdenének el rohanni a szurdokokba, mezőkre, és erdőkbe, hogy megszerezzék talán az utolsó példányát is a Természet eme Csodájának?

Mi arra a garancia, hogy ők nem szántanák fel a tisztások százait, nem vágnák ki az erdők tucatjait, hogy megkaparintsák ezt a potenciálisan nagy hasznot hozó prédát. Ezért ez a fejezet és annak függeléke maradjon csak science fiction. Talán a természet soha sem fedi fel nekik ezt a titkot- még, ha hatalmas erőfeszítéseket tesznek, akkor sem lesznek képesek azt megkaparintani erő által, mivel több millió rovarfaj él jelenleg bolygónkon.

Fajonként csak 1 óra morfológiai vizsgálatra fordított idő, illetve szorgalom, kitartás és még igen hosszú élet esetén is kb. 1000 évnyi életre lenne szükség a keresett faj beazonosításhoz (napi 8 óra munka mellett, pihenőnap nélkül).

Remélem, hogy azok az olvasóim, akik nem önző érdekből, hanem csupán kíváncsiságból szeretnék tudni a felfedezésemre vonatkozó ezen információt, meg fogják érteni ezt, és meg fognak nekem bocsátani. Tényleg, te mit tennél az én helyemben, ha te is a legjobb szándékkal viseltetnél az Élő Természettel szemben?

Ráadásul hasonló, mások által készített találmányok is láthatóak, melyeknek feltalálói szintén nem rohannak felfedezésükkel a bürokratákhoz, inkább előnyben részesítik az éjszakai égen történő repülést különös diszkek, háromszögek, vagy éppen négyszögek szivárványszínű ragyogásának álcájában...

Ereszkedek lefelé,  miközben próbálok tájékozódni, hogy lássam van-e bárki is a közelben. Hirtelen lefékezek kb. 40 méternyire a talajtól, és biztonságosan landolok ott, ahol mindig is szoktam: a vadászterület erdejének apró tisztásán. Ezt nem fogod megtalálni a térképen, és ha odaérkezel, akkor sem találod meg mindegyiket.

Ne ítélj el engem, amiért kénytelen voltam néhány bokor és ág ki- és levágására: A határozott függőleges fel- és leszállás nagyon nehéz, és a kezdeti röppálya legtöbbször dőlt, főleg azoknál a felszállásoknál, amikor a platform a Nap-tól ellenkező irányban száll fel, de néha más irányban is.

Meglazítom a csavart az irányító rúdon, és összetolom, mint egy hordozható rádió antennáját, majd kihúzom a platformból, melyet félbe hajtok.Most már olyan, mint egy festő táskája, egy doboz festékek számára, csak egy kicsit vastagabb. Előveszek a hátizsákomból egy kis élelmet, illetve néhány szerszámot a kerítés javításához, majd pedig elindulok a tisztás felé vezető úton a rezgőnyárfák és a kutya-rózsa bokrok között. Még mielőtt elhagynám az erdőt, egy jó óment látok egy család tűzvörös gombát egy görbe vonalra igazítva, melyet a népnyelv csak úgy nevesít, mint "boszorkány gyűrű".

Miért éppen "boszorkány"? És általában, miért tapossák ezeket le Szibéria erdeiben? Ezt gyakran megkérdezem a gombagyűjtőktől, hogy miért teszik ezt. A válasz mindig a következő volt: "mert nem ehető!". De a gyep, az agyag, a fatörzsek és a kövek szintén nem ehetőek!

Ha kövek feküdnének az erdőben az ilyen gonbák helyett, akkor senki sem verné szét őket. Úgy tűnik, ezt azért teszik, mert a gombák élnek; letiporják, azért hogy megöljék őket. Akkor miért is van ez?

Az emberek ezt igazából azért teszik, mert a vérükben van, hogy letiporják a gombákat, lecsapjanak egy bogarat, lelőjenek egy madarat, nyulat, vagy bölényt? Ez nem faragatlanságból, szadizmusból, pogromokból és a háborúkból ered? Egyesek nem akarják ezt elhinni, de ha egy alien cibőjébe bújnék, akkor mit látnék: Eljönnék ide a Földre meglátogatni az embereket és látnám, hogy ők letiporják a gombákat, lecsapják a rovarokat, lelövik a madarakat, és egymást is.
Mit tennék ekkor? Azonnal megfordítanám az űrhajómat, és irány vissza oda, ahonnan jöttem. Nem térnék vissza legalább 500 Földi évig... És Ön mit tenne, ha ön egy földönkívüli helyében lenne?

Jó dolog, hogy legalább ez a mérgesgomba család biztonságban van, távol a gonosz tekintetektől és a kegyetlen lábaktól. Minden nyáron megörvendeztet engem ennek a különleges életformának a látványa; cinóber vörös nyirkos kalap, nagy fehér pöttyökkel. De már itt is van a tisztás. Rálépek, és azonnal megtelik a szívem szomorúsággal, mert arra gondolok, hogy nehogy valamelyik "gazda" úgy döntsön egyszer, hogy felszántja azt, illetve vidámsággal, mert még nem lett felszántva, kivágva és letiporva.

Milyen különbséget jelent az, hogy én a koromat 50 évvel megelőzve felfedeztem ezt a jelenséget? Az emberek még egyszer úgy is mesterei lesznek az Anyagnak, az Űrnek, a Gravitációnak és az Időnek?

De nem létezik olyan szupercivilizáció egyetlen szupergalaxis egyetlen bolygólyán sem, amely újra tudná teremteni ezt a rétet a maga komplexitásával és sérülékeny ökoszisztémájával.

Máskülönben az univerzum mely sarkában fogsz találni kékes-lila harangvirágot, melynek  féligátlátszó belső részeiben viráglegyek táncolnak.
Melyik másik bolygón találkozol olyan majdnem szelíd kék pillangóval, amelyik a kitárt kezeden landol, hogy megkóstoljon valamilyen sós kolbász, sajt, vagy eceteslé maradványt? Vagy csak fel és alá sétál a tenyereden, miközben a szárnyát nyitogatja és csukogatja, melynek a hátsórészén egy kerek szemformájú gyönyörű díszítés található.

Mi emberek nem túl régen kezdtünk el repülni légballonokkal, azután repülőgépekkel, és most már hatalmas rakétákkal is, melyeket már képesek vagyunk elküldeni más égitestekre is. Mi lesz ezután? A jövőben fényhez közeli sebességel fogunk elrepülni más csillagokhoz, de a legközelebbi galaxis még így is elérhető távolságon kívül lenne.

Ha az emberiség ki érdemli egyszer az intelligens nevet,  az Univerzum számos rejtéjét megoldja és le fogja gyűrni az előtte álló akadályokat is. Azután az Univerzum bármely világa hozzáférhetővé válik, még ha trillió fényévnyi messzeségében van is. Így fog történni, mert erre felé halad a  gondolkodás, a tudomány és technológia.
De semmi más. Azonban ez a kis Tisztás eltűnhet, ha én nem örzöm azt meg a közeli és a távoli leszármazottak számára.

Ezért most megkérdezem az olvasót, hogy jelenleg melyik értékesebb az emberiség számára  - a rovarok megmentése, vagy egy olyan otthon készített berendezés, amely képes legalább 100kg-os függőleges tolóerőt , illetve  30-40km/perc horizontális sebességet kifejteni? De mielőtt megalapozott és felelősségteljes választ adna, kérem, hogy  komolyan gondolkodjon el  a feltett kérdésen.

Nézze meg ezeket a képeket. Ez az én eléggé egyszerű berendezésem összeszerelt állapotban. Egy hajlékony kábel az irányító oszlopban elvezeti a baloldali fogantyú mozgását a gravitációs redőnyökhöz.

Ezek összeillesztése, vagy szétválasztása révén történik az emelkedés, illetve leszállás.
Egyszer elhagytam a baloldali fogantyút szabadeséses ereszkedés közben és jobb lett volna, ha a platformot nem kellett volna kiásni a szántóföldön egy eléggé mély aknából, előszőr függőlegesen, majd vízszintesen háttal a napnak.

Így nemcsak, hogy túléltem ezt akalandot, hanem szinte még a becsapódást sem éreztem- csupán a sötétséget észleltem.

Kibányásztam magamat illetve a meglehetősen rossz állapotban lévő berendezésemet ebből az aknából, de nem kis erőfeszítések árán tettem, mivel nincs "akna" salak nélkül!

Az összes leleményességemre szükségem volt annak álcázásához. Ha látták volna az útról, akkor az egy halom spekulációt eredményezett volna, és talán még néhány ügybuzgó kutató vizsgálódásait is. Hasonló aknák - szintén egy oldalalagúttal és salak kupacok nélkül- 1989 október 24.-én képződtek a Khvorostyansk Körzet szántóföldjein.a Samara régióban. A Komsomol'skaya pravda beszámolt erről december 6-án ugyanebben az évben. Úgy tűnik, hogy nem vagyok egyedül. És nagyon valószínű, hogy én egy "biciklit" találtam fel... Hát, tulajdonképpen berendezésemnek a felső része nagyon hasonlít ahhoz: a jobb oldali fogantyú a horizontális előrehaladást szolgálja, -szintén egy hajlékony kábel segítségével- a szárnytok rolók mindkét csoportjának elfordítása révén. Soha nem repülök 25km/perc -nél gyorsabban, és előnyben részesítem az ennél tízszer lassabb repülést.

Nem tudom, hogy meggyőztelek- e téged kedves olvasó arról, hogy hasonló eszközök hamarosan mindenki számára rendelkezésre fognak állni, mialatt az Élő Természet, amely nélkül az emberek nem képesek a túlélésre nem lesz mindenki számára elérhető, ha mi nem őrizzük meg azt.

De én nem akarok teljesen kapzsinak tűnni, a tudományos kutatók a természet más találmányaival majd meg fognak minket ajándékozni, és valaki szintén összekapcsolja majd azt a mozgással és a gravitációval. A fizikusok azt mondják, hogy a nem támogatott (nem alátámasztott) mozgás lehetetlen. Más szavakkal egy olyan berendezés, amely teljesen el van szigetelve a környezetétől nem fog repülni, vagy egy autó nem fog menni kerekek nélkül, vagy egy repülőgép sem fog repülni propeller vagy motor nélkül, illetve a rakéta sem fog elindulni fúvókák nélkül. Az egyetlen kivétel csupán Münchhausen Báró aki képes volt magát kiemelni a pácból a hajánál fogva.

1981-ben történt közel Novoszibirszkhez, amikor is tanulmányoztuk a lucerna  rovar-faunáját, annak beporzóit és kártevőit. Sétálva a szántóföldön kiemeltem a lucernát annak ravaraival, majd azt annak tartalmával (rovarok, levelek és virágok) beletettem egy üvegtégelybe. Milyen kegyetlen módszere ez a mezőn élő rovarok tanulmányozásának, ettől jobbat azonban még nem találtak ki. sajnos ez a munkám, és ezért kapom a fizetésemet a Mezőgazdasági Kémiai Intézettől. Beledobtam még egy darabka éterrel átitatott vattát is az üvegtégelybe, majd próbáltam lezárni azt egy fedővel, amikor egy világos kis selyemgubó ugrott felfelé.

Ovális alakú, eléggé tömör és átlátszatlan volt. Az üvegtartály "foglyainak" egyike megszorongathatta, mivel a selyemgubók nem ugranak csak úgy maguktól! De a selyemgubó bebizonyította, hogy tévedtem: mégegyszer ugrott egyet, nekiütődött az üvegedény falának, majd visszaesett. Kivettem, majd pedig elkülönítettem egy tesztcsőben. Otthon azután egy binokuláris mikroszkópon keresztül megvizsgáltam - semmi különös- egy selyemgubó épp olyan mint a többi, kb 3mm hosszú, 1,5mm széles. Fala kemény tapintású - amilyennek lennie kell. A selyemgubó energikusan ugrott, amikor megvilágítottam -vagy felmelegítettem?- a Nap segítségével, és csendben maradt sötétben. Képes volt 30mm hosszan ugrani. Hogy mi volt még ennél is meglepőbb? Az, hogy az ugrások magassága elérte az 50 mm -t is. Amennyire megtudtam ítélni, egyenletesen repült, szinte zuhanás nélkül. Semmi kétség, a lárva volt felelős saját mozgásáért, de lehetetlen volt megfigyelni, hogy mindez hogyan történik.

Elmondhatom, hogy a lárvából végülis egy az ichneumon családba tartozó hím rovar fejlődött ki, a Batiplectes anurus faj egyede, mely hasznos a mezőgazdaság szempontjából, hiszen a lárvája a lucerna zsizsik parazitája.

A repülő selyemgubó végül egy hűvös helyen landol (pl.: ilyen egy rés a talajon). Magamnak kell megtalálnom a hálómban annak különös utazása alatt, vagyis ugrásának a pillanatában. Az egész nagyon hasonlít a poltergeistre -a háztartás tárgyainak megmagyarázatlan "ugrásai", melyet már számtalanszor papírra vetettek. Be kellene helyezni egy üvegbe, és alulról kellene megfigyelni:  lehet, hogy a lárva felhúzza az alját, azután meg hirtelen elengedi azt? Semmi ilyesmi - egyetlen ponton sincs behorpadás, és a selyemgubó ennek ellenére ugrik, függetlenül attól, hogy előtte milyen helyzetbe forgattam. Figyelemre méltó még az is, hogy a csúszós vizszintes üvegről oldal irányba képes ugrani.

Megmértem annak röppályáját: 35mm hosszú és 50mm magas volt, vagyis a selyemgubó 30-szor magasabbra lőtte ki magát, mint a saját szélessége! Hagyjam ezt a kapszulát támaszték nélkül? De hogyan? Egy darab vattával! Egy darabka vatta, kicsit széthúzva, majd ráhelyezem a selyemgubót erre a kis "felhőre", kiteszem a napra, és türelmetlenül várakozom. Ha a selyemgubó lakosa az alsó fal megütése révén ugrik, akkor a becsapódás erejét el fogja nyelni a vatta összenyomódása. Elvileg a selyemgubó meg sem mozdulhat.  De nem: ez felrepül a mozdulatlan a talapzatáról oldalvást, ahogy azt tette ezelőtt is.

Megmérem az ugrás távolságát: 42 mm, vagyis mint ezelőtt. A rovarnak nem az alját, hanem a tetejét kellett volna megütnie a selyemgubónak - mindenesetre valamit kellet tennie, ami a kapszula mozgását okozta.

Őszintén szólva, amikor ezeket a megfigyeléseket leírom nyugtalanságot érzek.Visszaemlékezve, 1981-ben én még nem éreztem semmilyen természetfelettit sem kis "fogjaim" ugrásaiban. Ez azért volt, mert tudtam azt, hogy a fizikusok szerint nem lehetséges a nem támogatott (nem alátámasztott) mozgás. Máskülönben, fel kellett volna nevelnem pár száz példányt azokból a rovarokból - ők teljesen hétköznapiak voltak - és alaposan tanulmányoznom kellett volna ezt a jelenséget.

Most fantáziáljunk egy kicsit: mi lenne, ha ezek a rovarok el akarnák hagyni a Földet? Egy felnőtt, szárnyas rovarnak nem lenne szerencséje, hiszen az atmoszféra már egészen ritka nagy magasságban, szárnyakkal már nem elérhető. Teljesen más a helyzet egy lárvával a selyemgubóban. Elméletben lehet, hogy miután felemelte magát egy 5cm magas ugrással, újra ugrik még tovább felfelé a levegőben, azután újra, és újra...
És amikor a selyemgubó légmentes közegbe került -arra gondolok, hogy a pilóta számára azért gondoskodni kell a levegő utánpótlásra légzés céljából- akkor az eszköz képes lenne elhagyni az atmoszférát, és nem lenne akadály a végtelen sebesség elérése sem. Az ilyen csábítás, mint a nem támogatott mozgások hihetetlen értéke, sajnos csupán a fantázia üres terméke. De még ha te nem is vagy fizikus, még akkor is nehezen lehet elképzelni, hogy mi a csudát művel ez a parányi lárva, ha eléri azt, hogy "tartálya" felszálljon 5cm magasra. Ez egyszerűen nem lehetséges - de mégis ezt teszi!

A fizikusok azt mondják, hogy ez már a "tudomány látókörén kívül van", mondhatni "ellenkezik a természet törvényeivel". Az egyetlen probléma csak az, hogy ezt a Batiplectes anurus nem tudja. A fizikusok szintén ismeretlenségbe átkoznák azokat az élenjáró, gyakorlott biológusokat, akik őszintén leírták a következőt az Európai Rovarok Katalógusának 26. oldalán [Register of Insects of European USSR (vol. III, pt. 3)]: " a selyemgubó felfelé ugrott, amit a selyemgubóban lévő lárva hirtelen mozgása eredményezett." Egy szóval, ez egy működő -és letesztelt- megbízható példája a nem alátámasztott mozgásnak. Ezt átadom neked olvasóm: találj fel, tervezz, építs, és Isten vezéreljen! Csak siess!

Erőteljes kémiai hadviselést viselnek a lucerna kártevők ellen orrmányos-bogár (phitonomus). Az emberiség jelenleg nyerésre áll. De az ár túlságosan nagy: a Phitonomus varnabilis írtásával egyidejűleg a bolygó élővilága elveszítheti az ichneumon Batiplectes anurus-t is, melynek az ormányos bogár parazitájaként nincs esélye a túlélésre.

Ezalatt, a kártevők ellen bevethető biológiai fegyverekkel kapcsolatos javaslatok folyamatosan elutasításra kerülnek az orosz mezőgazdasági tudósok főnökei részéről. Éveken keresztül harcoltam ez ügyben, de csak kis sikereket értem el.

Azonban, valakinek meg kell értenie ezeket, máskülönben ő hogyan tudná leállítani a drága vegyipari gyárakat? És miért szentelnének figyelmet az agrár tudósok egy bizonyos alá nem támasztott mozgásnak, ami nem teszi lehetővé a lucerna méreggel történő kezelését? Siessetek, biológusok, mérnökök, fizikusok! Mert ha a vegyészek győznek, akkor ennek a titoknak, és a hozzá kapcsolódó más rejtélyeknek a megoldása, örökre el fog veszni az emebriség számára. Rovarok nélkül az emberek nem fogják ezt feltalálni. Kérlek bízz bennem, egy rovartudósban, 60 éves tapasztalattal a háta mögött.

 
Első könyvemnek a végére, az Egy Millió Rejtély című könyvben (kiadva 1968-ban Novosibirsk) volt egy rajz, amit én újra reprodukáltam: egy ember aki átrepül a Novosibirski Akadémia felett. Ő egy olyan berendezéssel repül, amely egy hatalmas pár rovarszárnyon alapszik.

Akkoriban én is arról álmodoztam, hogy feltalálok egy ilyen gépet. Különös, de az álom végül valóra vált a rovarvilággal kötött barátságom révén, de nem úgy, hogy vakon lemásoltam volna a legfigyelemre méltóbb részeket, mint például a szárnyakat (ami most csak megmosolyogtat), hanem az élő természet alapos és gondos tanulmányozása révén.

Semmi sem lenne lehetséges az én hat lábú barátaim nélkül. Ezért oltalmazzuk a világukat, a rovarok ősrégi csodálatos világát, mert az határtalan, különleges kincsestára a természet titikainak! Mindenkit kérek, hogy oltalmazza meg őket!

Egy természetbúvár jegyzeteiből...

A méhek mesterséges lépsejt struktúrája:

Végy másfél tucat papír tojástartó tálcát (30 tojásos variáció), rögzítsd egymáshoz őket madzaggal, vagy ragasztóval (egyiket a másik tetejére) oly módon,. hogy a fogak  ne az üreges pontokkal, hanem.egymással érjenek össze.

Fogsz kapni egy nagy cellarendszert, hasonlót a „papír-darázs" többszörös sejtrendszeréhez, leszámítva azt, hogy ez sokkal nagyobb lesz. Rögzítsd az egészet egy széken ülő személy feje fölé úgy, hogy a alsó sor 10-20cm-re legyen a feje fölött.

Hagyd  ott őt 10-15 percig ülni. A  térbeli szerkezet „nem természetes” szokatlan átalakulása jön létre az összeállítás révén, melyet érezni lehet még a kezünk által is.

Kísérletezhetsz magok csiráztatásával, mikroorganizmusok tenyésztésével, vagy rovarokkal a „makro-mézeslép” segítségével. Hasonlítsd össze az eredményeket a legalább 2m távolságra lévő kontroll csoportéval. Ismételj meg minden kísérletet többször.

 A papír CSE sugárzók:

Vágj hosszában szét A4-es papírokat, és hatogasd össze őket úgy, hogy kapj 10 élet és 20 felszínt. Nyomd össze négyzet alakura, és ragaszd őket össze úgy, hogy óramutató forgásával ellenkező irányában 30°-ként elforgatott helyzetbe kerüljenek az alattuk lévőhöz képest.

Ragaszd egymáshoz, sötét papírnak a külsejét, kúp alakban, hogy kapj egy több rétegű „virágot” néhány tucat szirommal; borzold fel a szirmokat.

Teszteld a sugárzót a fölé helyezett tenyereddel. Helyezd egy ülő személy feje fölé és jegyezd fel, hogy mit tapasztalt.

Habosított műanyag:
Sokak számára ismert az a tény, hogy ez a kiváló hőszigetelő „visszaveri” a kéz melegét még egy bizonyos távolságból is.
De az már kevésbé ismert, hogy ha azt letakarod sötét papírral, kartonpapírral, vagy egy vékony lemezzel, akkor az még mindig ugyanazt fogja produkálni.
Ez a sokszoros üreges szerkezet révén jön létre.

Habgumi - foam rubber
Széles körben ismert, hogy az a személy, aki vatta anyagon szokott feküdni, az nem tud először jól aludni habgumin (szivacs?),
vagy esetleg egyáltalán nem megy neki az alvás. Ez egy tipikus manifesztációja (megjelenése) a CSE-nek.
Később, a szervezet alkalmazkodik az új ágyhoz.

„Gomba CSE”
Egy vadász mesélte nekem, hogy egyszer felmelegítette a kezeit télen egy taplógombával (bracket-fungi).
Emlékezzünk vissza, hogy a taplógomba alacsonyabb vízszintes részei tele vannak elágazó járatokkal, melyeken keresztül a spóráit szétszórja nyáron.
Amit a vadász érzett az nem meleg volt, hanem egy tipikus CSE jelenség.

Mozgó „kaptár”
Készíts egy fából készült vezetőcsúcsot, és fúrj az oldalába számos furatot. Legyen ceruza vastagságú, vagy egy kicsit vastagabb. A CSE hatás jelentősen növelhető, ha a teteje forog, melyet tenyérrel lehet érezni. Ez azért van, mert az üregeknek számszerűen többszörösnek kell lennie a térben.

„Virág CSE”
Egy látszólag olyan közönséges objektum, mint amilyen egy élő virág „természetellenes” helyzetben, szintén meg tudja változtatni annak tulajdonságait.
Helyezz egy néhány tucat harang alakú virágból álló csokrot (tulipán, vagy nárcisz, liliom, harangvirág…stb.) egy ülő ember feje fölé.Zárd el az illatát úgy,
hogy a virágcsokrot egy nylon zacskóba helyezed. Írd meg nekem a tapasztalatokról.

Eső előtt
Helyezz egy zuhany fúvókát a csapra és nyisd ki a hideg vizet. Lassan vidd a kezed a vízcseppek felé, amelyek a zuhanyrózsa széléből jönnek: a legtöbb ember „meleget” érez. Valójában azonban ez a mozgó részecskék által felerősített CSE hatása, melyet a többrétegű vízcseppek és a közöttük lévő hézagok keltenek. A konyhai és a fürdőszobai gyakorlás után, egy még erősebb CSE hatás érzékelésére is mód van szökőkutak és a vízesések esetén. Nagy légköri nyomás esetén a felhők takarásában is képződik egy erőteljes CSE mező, amely hatását hatalmas területen fejti ki.Éreztél már valaha álmosságot eső előtt egy zárt helyiségben? A CSE-t nem lehet leárnyékolni.

A könyv CSE
Végy egy vastag, lehetőleg olvasott könyvet, és azt állítsd fel úgy, hogy a könyv kötése a nap irányába nézzen (pl., nézzen északra éjszaka).
Nyisd ki és bolyhosítsd fel az oldalakat amennyire csak lehetséges. Pár perc múlva (a CSE nem jelenik meg és nem is tűnik el azonnal) érezni fogod a tenyereddel, nyelveddel, vagy a tarkódon azokat az érzeteket, melyek ebben a fejezetben már említésre kerültek.

Ezt képes leszel nyomon követni egy kis gyakorlás után akár már 2-3 m távolságról is. Itt is könnyű ellenőrizni azt, hogy a „könyv CSE” sem leárnyékolható – kérj meg valakit, hogy álljon közéd, meg a könyv közé.

 

„Egy nagy kúp” megtöltve mesterséges méhléppel és a végénél 3 mágnessel.
Ennek az elrendezésnek két kúpja, egymással szemben volt pozícionálva, figyelembe véve a Nap helyzetét, amikor is 1991 Április 23 reggelén szétvetődött és eltorzult. Az egyik db Isilkul-ban lett elhelyezve, míg a másik közel Novosibirsk-hez ( a második szét lett bontva és egy földalatti rejtekhely falába lett benyomva; ennek mágnese eltűnt).
Ugyanabban az időpontban egy Omski lakásban a lakók különös "poltergeist" sorozatot tapasztaltak. (lásd: Vechernii Omsk for April 26 and Omsk and Moscow TV broadcasts). Emiatt az egybevágás miatt 1991 Augusztus 5-én ugyanaz az újság a képen lévő berendezést úgy nevezte, hogy " egy Grebennikov féle hyperboloid".Valójában, a két építmény közötti egyenes elektromos hullámok”sugarainak" az egyike pontosan ott alakulhatott ki, az Irtish gátján Omsk-ban.

"A közepes kúp"
Szorosan dugj egymásba egy tucat műanyag háztartási szellőzőcsövet, és rögzítsd az így kapott struktúrát valamilyen tartóra, majd pedig irányítsd a végét a nap felé.
Fedd le a felső végét egy hálóval, vagy egy világoskék ronggyal (hogy a tesztelt alanyok ne érezzék a hőt).

"A kis kúp"
Tekerj fel szilárdan 2 tekercs már nem használt filmet, rögzítsd őket egy szalaggal, vagy cérnával, és készíts egy harang alakú üreget a felső tekercs közepénél. CSE sugárzás jól érezhető tenyérrel, különösen Nappal szembeni pozícióban. Érdekes élményt fogsz érezni, ha ezt a "mikrokúpot" a homlokodhoz nyomod.

"Perpetum mobile"
Körülvettem a fentebb már leírt vizsgáló berendezésemet [melyet a CSE sugárzás észlelésére fejlesztettem ki, amely többek között egy pókhálóra felfüggesztett szalmaszálmutatót tartalmaz] 7 db kémény formájú filmtekerccsel [lásd az előző bekezdést].
Lassan elhagyta az első tekercs hatókörét a szalmaszál, majd belépett a következő erőterébe, majd a következőébe, és így tovább.

Ez a kísérlet egy hangszigetelt kamrában a legsikeresebb, távol a vezetékektől, csövektől, hőforrástól, hidegtől, és az élénk fénytől. Nincs ebben semmi csoda: az anyag örökkévaló végtelen mozgásban van.

Egy napsugár és éter radiátor.
Ez a tekervényes megnevezés Otto Kornschelt lipcsei professzortól származik, aki már több mint 100 évvel ezelőtt felfedezte a CSE-t. Ő többek között készített egy berendezést orvosi, mezőgazdasági és műszaki célú felhasználás érdekében. Ritmikus üregek lettek kialakítva a belsejében vörösréz láncok segítségével.

A berendezés hátsó részével a Nap felé volt pozícionálva.  A mai napig igaz, hogy az új találmányok egyszerűen csak jól elfeledett régiek. A Kornschelt által leírt érzetek megegyeznek azokkal, melyeket én tapasztaltam a saját független munkám alatt.

Korschelt kísérleteiről csak nem régiben szereztem tudomást az ??. Platten's New Medical Technique, vol. III, St. Petersburg, 1886  kiadványból, amiből a következő ábrát kimásoltam ide.

"A szita CSE"
Régen a különböző fejfájásokat és agyrázkódásokat közönséges liszt szitával kezelték, amelyet a páciens feje fölé helyeztek, hálóval felfelé. Alternatívaként használták úgy is, hogy a páciens a fogaival szorította a peremét, és a szita hálója az arcával volt szemközt. A szita anyaga lényegtelen. A módszer akkor működik a legjobban, ha a páciens arca a nap felé néz (éjfélkor Észak felé). A CSE ezen típusát egészséges emberek is érzékelhetik.

A CSE és a bolygók
Naprendszerünkben a bolygók egy bizonyos távolságra helyezkednek el a Naptól.  A Ticius-Bodet furmula erre a távolságra a következő: 4 van hozzáadva a 3, 6, 12 , 24, stb. számokhoz (egy geometriai sorozat), és az eredmény el van osztva 10-zel. Ennek a szabályszerűségnek az oka jelenleg még nem ismert. A Jupiter és a Mars közötti üres pontot aszteroidák töltik ki.  A Kemerovo fizikus V. Iu. Kaznev úgy gondolja, hogy ezt a szabályszerűséget a Nap által generált CSE determinálta: vagyis a bolygók anyagát a Nap térereje koncentrálta ezeken a területeken.

„CSE a napi életben”
Érzékelhető anyaghullámok kerülnek kibocsátásra felhalmozott csövek, barlangok, földalatti alagutak, fák koronájának a környezetében. A helyiségek falainak élei (sarkok, szögletek, kupolák) szintén jelentős CSE kibocsátás szempontjából. A fal és a bútorzat anyaga is kibocsát bizonyos CSE paramétereket.

„Mikro CSE”
A CSE hatás nem csak galaktikus, vagy háztartási méretekben manifesztálódik, hanem a mikrovilágban is: az anyagokban, melyeknek a molekulái bizonyos járatokat tartalmaznak. Ilyen pl. a naftalin is. Megtöltöttem 1 liter naftalinnal egy befőttesüveget, majd lezárás után felakasztottam azt egy a plafonra erősített madzagra. Az emberek alatta tenyerükkel egy teljes térerő rendszert éreztek Az aktivált faszén szintén egy többszörösen üreges rendszer. Tarts 2-3 tablettát az ujjaidon, ahogyan azt a kép mutatja, majd néhány perc után mozgasd a kezeidet kissé fel és le, vagy válaszd szét és tedd össze őket. Írj nekem az eredményekről.

"Telefin"
Én már beazonosítottam 4 olyan CSE sugárzó rendszert, amely előnyös az emberek számára:
Méhek lépsejt struktúrái, összekapcsolt kezek rácsozata (erről többet a következő fejezetben); szita; és a telefin.

Hogy ez micsoda?
Egy nagyon régi eszköz: Egy kemény disznóbőr kocka, amely egy bőr talpazathoz van erősítve két szalaggal. A bőrkocka belsejében van 4 szorosan összetekert pergamen szalag, amely nem más, mint kifehérített lágy kecskebőr Talmudikus felirattal.
Az imádkozó felcsatolja ezt a homlokára, úgy hogy a pergamentekercsek tengelye merőleges legyen a homlokához képest, illetve, hogy a külső vége Kelet felé nézzen. Azután azt kifordítja, a bevésett felirat lényegtelen volt, ami fontos, az az anyag, az alak, és a méretek.

Más anyagból elkészítve az eszköz csak kellemetlen érzeteteket kelt, míg a bőr telefin egy előnyös fiziológiai hatást fejt ki.
Azonkívül az alaknak, és a többi faktornak, mint az anyag mikrostruktúrája is részt kell vennie ebben.

Thot jogara
Az ősi Egyiptomban Thot a tudomány, a varázslat istene volt, aki ezenkívül még a halottak földi cselekedeteit is nyilvántartotta. Pálcájának a kialakítása a következő: 2- vagy 3mm-es vörösréz drót van felcsavarva sík spirális alakban 3-4 menettel, 10cm átmérőben; a nyélhez közel van 2 keresztirányú tekercs, 3-dimenziós spirál, mindegyik 5 cm átmérőben.

A drót bele van helyezve egy 16cm hosszú négyzet keresztmetszetű tömör fa nyélbe, ami 4cm vastag az alapjánál, és 1,5cm vastag a felső végénél. Az egész dolog a dróttal együtt 41 cm hosszú. A szűk vége a nyélnek egy 13 cm hosszúságban tangóharmonika alku bevágásokkal rendelkezik.

A rúd drót nélkül is működik (habár nem túl erősen); a vékony drót készülhet bármilyen anyagból, de legjobban akkor funkcionál, ha vastagon szigetelt (mivel a rétegek tovább erősítik annak hatását).

Ha te úgy tartod ezt az eszközt, mint ahogyan azt a kép is mutatja, akkor a nagy spirál centrumából jövő teljes leadott sugárzás (ami merőleges annak síkjára),  jól érezhető az ember kezének mind a két oldalán.

Én soha sem jöttem rá, hogy milyen céllal használták ezt a „dupla-sugárzót” az ősi Egyiptomban.

Cheops piramisa
Készíts egy 3-4 rétegvastagságú piramist porózus csomagoló papírból: 20x20cm négyzet alapra, úgy, hogy az emelkedő élek 19cm hosszúak legyenek.
Csupán az éleknél ragaszd őket össze, minél szorosabb az illesztés, annál jobb, de csak egy vékony vonalban.

Készíts egy 5-6cm lyukat az egyik oldal közepén. Tarts egy 10cm hosszúságú rajzoló szenet az ujjaid között, vagy egyszerűen egy ceruzát, és helyezd be ezt az indikátort az üregbe úgy, hogy dőlt helyzetben a másik vége a piramis alapja felé mutasson. Ezután az indikátorral „kavard” meg a belső teret a piramis belsejében, vedd ki, és ismételd ezt a tevékenységsort kb. 30-szor.

Hamarosan meg fogsz érezni egy aktív zónát, egy „rögöt” – ahová az egyiptomiak felállították a sírjaikat. Másik aktív zóna a piramis csúcsa felett található, amely szintén jól érzékelhető az indikátor segítségével, ha azt a csúcsának a vége felé közelíted függőlegesen.
A piramishatás is, ami több száz éven keresztül ijesztő és titokzatos történeteket generált, a CSE manifesztációját képezi.

A piramis váz
Hasonlóan érdekes tulajdonságokat mutat egy méreteiben megegyező, de csak váz jellegű piramis, amely 8 db összeragasztott sima, erős szívószálból épül fel. Itt mi megkapjuk a szívószálak teljes CSE hatását azok teljes kapilláris szerkezetével, valamint az egész üreg hatását. Ilyen piramisok más méretben is elkészíthetőek, az élek és a hosszúságok arányos növelése révén.

Tarts egy ilyen piramist egy ismerősöd feje fölé az aljával lefelé kb.5percig, majd az aljával felfelé. Végezz további kísérleteket rovarokkal (dongók, fejlődő hernyók,...stb.), szobanövényekkel, romlékony élelmiszerrel (ez utóbbit a piramis belsejébe, alá, és felé helyezve).

Mindig hasonlítsd össze a kísérletek eredményeit egy CSE hatás nélküli kontrol csoporttal, és látni fogod, hogy az ősi Egyiptomiak miért építettek piramisokat...

A Telekinézis
Ez a neve a könnyű tárgyak olyan érintés nélküli mozgatásának, melyre csak az un. tehetséges emberek képesek- vagyis, hogy  matchbox-ot mozgatnak így az asztalon, vagy megtartanak egy teniszlabdát a levegőben.... Úgy vélem, hogy erre bárki képes. Függessz fel egy piramis vázat a mennyezetre egy vékony mesterséges szállal. Olyan helyet keress, ahol a légáramlás a lehető legkisebb.

Pár óra múlva, amikor a piramis már abbahagyta a forgást, tőle kb. 2 méterre képezz a kezeidből egy "csövet" (lásd a képen). Néhány pillanat múlva (ne veszítsd el a „célpontot”), a piramis el kezd az óramutató járásával megegyező irányban forogni a CSE energia sugarának nyomása alatt. A forgás le fog állni a „cső” piramisváz jobb oldala felé történő elfordítása révén, majd pedig az ellenkező irányban kezd el forogni.

Végezd el a kísérleteket különböző időtartamokkal, különböző szünetekkel, és különböző távolságokkal. Látni fogod, hogy a telekinézis nem csoda, csupán a CSE jelenség egyik manifesztációja, ami nem csak a kiválasztott kisebbség, hanem mindenki számára rendelkezésre áll. A lényeg az, hogy a tenyerünk is egy többszörösen üreges struktúra, amely képes taszítást kifejteni a szívószálakból álló indikátor berendezésre.  A vázpiramis segítségével, kis gyakorlás révén fejlesztheted „telekinetikus” képességeidet, jelentős mértékben fokozva azt.

„A gabona CSE”
Rögzíts  30-40 érett kalászt rövid szárral egy sötét papírból készült kúp belsejébe – a képen látható módon.
Kézzel érezhetően taszítást fejt ki bármilyen védőfalon keresztül is a szalmaszál indikátorra, erőteljesebben mint néhány méz nélküli mézes lép esetén.Ez  a hatás a kalászok közötti többszörös ékformájú üregek miatt jön létre, amely hegyesszögben kerül irányításra a kalász alsó része felé.

Kaszálás „csodákkal”
Fiatal koromban mutatták nekem a következőt: egy levágott ágat, amelynek a hosszúsága nem volt nagyobb, mint egy rövid ceruza, helyeztek egy kasza pengéjére a tompa éle mellett, egy másik ugyanolyan hosszúságút is ráhelyeztek, de úgy, hogy legyen közöttük némi távolság.

Ezután a másodikat a kezükkel lassan elkezdték az első felé tolni. Körülbelül 8cm távolságnál az első „elmenekült” a másodiktól a perem mentén. A kísérlet nem mindig sikerült; általában akkor működött jól, amikor előtte nagy mennyiségű füvet vágtak le azon a helyen; néhány elemét vagy peremfeltételét azonban elfelejtettem ennek a kísérletnek.

Azt hiszem, hogy a következő tényezők működhetnek itt:  a „deformált” mezőn a teljes CSE hirtelen változása; a kaszálógép ujjainaka rácsozata; az ág többszörösen üreges szerkezete; és talán annak a hajnali naphoz viszonyított helyzete. A statikus elektromosság kizárható, mivel abban az órában még minden nedves volt.
 

Azonosított Repülő Tárgyak
Régen, egy távoli kaukázusi faluban, meglepődtem azon, hogy az emberek a hegyek között sűrű erdőkön átgyalogolnak éjjel. Azoknak az embereknek egy égő cigaretta volt a szájában, integettek a kezeikkel, és a cigarettájuk fénye néhány másodpercre néha eltűnt a testük mögött....
Kiderült, hogy azok nem cigaretták voltak, hanem helyi tűzlegyek, Luceola mingredica; az ő fényük ragyogott ilyen módon.
Ezalatt, olvasóimtól származó UFO jelentések és levelek szóltak sötét repülőcsészealjakról, amelyekről kiderült, hogy madár raj volt, vagy pedig egy tömör rovarrajzás. A saját szemeimmel nem csak rovar oszlopokat láttam Szibériában, hanem olyan rovar labdákat is, amelyeknek az átmérője 3-4m volt. Az egyik esetben valamilyen moszkitó volt, míg a másik esetben a Mirmica genus szárnyas hangyái voltak. Messziről ezek a rajzások egy tudatlan szemlélő számára hatalmas kerek plazmoidnak tűnhetnek.

A CSE hatás részletes leírása megtalálható a Mysteries of the World of Insects (Novosibirsk, 1990), című könyvemben, és a következő folyóiratokban megjelent cikkeimben: Sibirskii vestnik selskokhoziastvennoi nauki, no.3, 1984, and Pchlovodstvo, no. 12, 1984. The physical nature of CSE is described in Non-periodic Galloping Phenomena in the Environment, vol. III (Tomsk, 1988). Mindent egybevéve több mint három tucat cikket publikáltam a CSE –ről.

Ígérem, hogy a maradékot leírom majd következő könyvemben. Az lesz a címe, mint ami ennek a fejezetnek is volt: REPÜLÉS.

Megjegyzés Jerry Deckertől: Viktor Grebennikov 2001 Áprilisában 74 éves korában távozott el az élők sorából, amiről Szergej a professzor fia telefonon értesítette a KellyNet -et.

Ez az összes anyag amit email-ben kaptam egy orosz barátomtól Youlian-tól, aki az URL-t elküldte nekem 2 évvel ezelőtt. Amikor megláttam a platform képeit, különösen azt, amelyik a föld fölött lebegett, azt gondoltam, hogy ez biztosan egy beugratás lesz, de nem tudtam abbahagyni a gondolkodást róla, ezért lefordíttattam a weboldalt a műszaki leírásokkal kezdődő résztől.
Amint az összefüggések kezdtek a helyükre kerülni, még egy darabig haboztam közzétenni ezt, mivel ő indikált pszihogenikus hatásokról írt ezekkel a struktúrákkal kapcsolatban, amely jelenthetett hallucinációt, szemfényvesztést, vagy álmodozást, amely létrejöhetett a platformon történő levegőbe ugrálások alatt, mint ahogyan azt a TM-esek (transzcendentális meditácó hívők) „repülésnek” állítanak be.

Mindamellett, egyéb aspektusai az ő állításainak elvezettek engem oda, hogy arra gondoljak, hogy ő valóban felfedezett valamit. Azzal céllal, hogy megszerezzek egy példányt az ő könyvéből elküldtem néhányszor 200$-t Yuri-nak azzal az utasítással, hogy vegye meg és küldje el a könyvet belőle, majd a maradékot adja oda a professzornak. A könyvet megkaptam (Youlain 7.00$-t vette a saját példányát, de ő Oroszországban él. Ezalatt készítettem egy 'titkos' oldalt a KellyNet-en, melynek URL-jét elpostáztam régi megbízható ismerőseimnek azért, hogy lássam, vajon ők mit gondolnak erről a dologról, mivel én nagyra becsülöm az éleslátásukat, véleményüket és tudásukat. Kértem őket, hogy tartsák vissza az információt, ha lehetséges addig, amíg nem hallok a professzortól közvetlenül első kézből származó információt.

Az ő válaszaikból további kiegészítéseket tudtam a szöveghez adni.

Időközben Yuri továbbította számomra a Professzor levelezési címét.  Én azonnal írtam Oroszországba, és elküldtem legalább 5 levelet a következő év folyamán a kapcsolódó információkról neki, persze mindet Oroszra lefordítva.

Egész idő alatt csupán egy  válaszlevelet kaptam a Professzortól, amelyben kijelentette, hogy agyvérzésben szenved, hogy neki nincs tudományos fokozata, és ő csupán abból tanult, amit a „Gulágon” megtapasztalt annak idején ( háború utáni orosz börtön), illetve hogy az egyik oldalára lebénult, ezért ezt a levelet is egy ujjal gépelte le. A válaszának idején, azt írta, hogy már 3 levelemet megkapta, jelezve a levélben, hogy a fia visszatartotta az egyiket (amelyiket még Februárban küldtem) egészen Májusig, amikor is látta azokat. Megkérdeztem a fiát telefonban, hogy miért csak egy levélre válaszoltak az elmúlt 2 évben, erre az volt a válasza, hogy az egész család beteg, legfőképpen pedig az édesapja.

2001 elején megkérdeztem Yuri -t, hogy ha odarepülnék, akkor előkészítene-e egy interjút Grebennikov professzorral, és hogy lenne-e a tolmácsom. Ő ebbe bele is egyezet ( ez durván februárban lehetett). Én csak amikor júliusban felhívtam Szergejt (a júniusi KellyNet konferencia után) tudtam meg, hogy Professzor Grebennikov elhunyt.

A professzor írta, hogy szeretné, ha újra kiadnám  a könyvét angolul, ezért megpróbáltam megszerezni ehhez az ő írásos engedélyét. A halála után azonban a szerzői jog átszállt a fiára, ezért kértem, hogy járuljon hozzá a könyv angol nyelvű kiadásához és a szerzői jog felszabadításához, de úgy tűnt, hogy nem értette meg a dolgot még két telefon hívás, és egy részletes levél után sem. Pedig a telefonhívás orosz nyelven került lebonyolításra, az én orosz tolmácsom Helena révén. Ő leírta ezt levélben is és el is küldte, melyre Szergej nem reagált.

Egy levélváltás Dallas és a professzor novoszibirszki faluja között kb. 6 hetet vesz igénybe. Nincs UPS, Fedex, vagy bármilyen más gyorsabb mód ennek a csiga lassuságú kommunikációnak a kiváltására. A professzor nem volt on-line elérhető, visszavonultan élt havi $24US per hónap nyugdíjból. Ez a másik ok, amiért fontolóra vettem a könyvének kiadását, hiszen a százalékából nagymértékben ki tudta volna egészíteni az egyébként jelentéktelen  jövedelmét.

A könyvnek abban a részében, amivel jelenleg angolul (és most már magyarul is :-) rendelkezünk , Ő csak azt kéri, hogy ismerjék el azt a pillanatot a történelem könyvekben amikor ő felfedezte a CSE jelenséget. Ő természetesen visszautasította azt, hogy felfedi a rovar fajt, vagy osztályt, így az lehetett bogár, lepke, darázs, sáska, szöcske, vagy egy szkarabeusz is. Oroszországban legalább 1100 rovarfaj él.

Professzor Grebennikov egy kimagasló rovartudós volt, szilárd a környezetvédő állásfoglalással. Ő attól félt, hogy ha a rovar neve kiderül, akkor az emberek elözönlik a területet, és kiírtják őket mind egy szálig. Én írtam neki erről két levelet is, hogy nem szükségszerű az, hogy megtudjuk a nevét, vagy az osztályát a rovarnak.

Azért, hogy beleegyezzen a vizsgálatba, minden amire nekünk szükségünk lett volna az csupán két rovar fedőlemez, melyeket azután elektronmikroszkóp alatt vizsgálhattuk volna, ahhoz, hogy meghatározzuk a geometriáját és a méreteit. Attól a ponttól kezdve azután lehetségessé válhatott volna az, hogy duplikáljuk mesterségesen és a rovar örökre biztonságban lehetett volna.

Én $1000US -t ajánlottam a professzornak kp.-ben, ha küld nekem azokból a rovar fedőlemezekből (küldtem pénzt a postaköltségre), és ha azok mutatják azt a gravitációs taszítóhatást, amit ő megtapasztalt. Ő rámutat a könyvében arra, hogy az nem mágneses, nem elektrosztatikus és még csak nem is egy elkóborolt légörvény kelti.

Ő soha nem válaszolt erre a kérésre, amit fia a betegségével indokolt.

Mindenesetre, az egész könyv megvan fordításban, és a jelenlegi tervem az, hogy kigyűjtöm az összes technikai információt, és összevetem azokat olyan információkkal, amelyek összefüggnek és alátámasztják a professzor állításait. Ez a KellyNet-en keresztül lesz értékesítve, hogy majd visszanyerhessem a személyes költségeimet, és hogy támogathassam a KellyNet további kutatásait.

Rengeteg rejtély van még ezzel a témával kapcsolatban...

Amikor kértem Szergejt, hogy biztosítson részemre egy pár rovar takarólemezt, ő azt válaszolta, hogy nem tudja, hogy azok mik voltak, vagy hogy honnan származnak. Azután megkérdeztem őt, hogy mi történt az apja repülő platformjával, ő azt válaszolta (habozva és egy kis szünet után), hogy az apja elrejtette azt, és nem ismeri annak helyét.
Azóta már olvastunk olyan email-t, melyet egy orosz tudós írt, aki meglátogatta Grebennikov professzort a kórházban és azt állította, hogy első kézből származó információi szerint a professzor azt darabjaira zúzta. Szergej szintén több emberrel beszélt a könyv 6-7 évvel ezelőtti publikációja óta, akik felvették vele és az apjával a kapcsolatot, mindegyik a titkot akarta, de az apja soha nem fedte fel azt.

Számos hozzászólás érkezett a  KeelyNet Interact discussion list -ra az üregekkel, nanostruktúrákkal, elrendezésekkel, kitin, dielektrikum és egyéb idevágó témákkal kapcsolatban azoktól, akik érdeklődtek eziránt a dolog iránt.

Kiegészítő információ postázva lett a Chaos fájl -ban, a  Time Dilation file -ban és egy kettős prezentációban (Decker és Davidson), amely a 2001 júniusi konferenciáról származik és rendelkezésre áll videoszalagon  (available on videotape).

Szintén nézd meg a Davidson kísérleteket (Dan Davidsons' experiments) és a Joe Parrs eredeti felfedezését a piramis struktúrák energia buborékairól.

Több ezek közül szoros kapcsolatban van ezzel a témával, és nagyon eltérő nézetekkel.

Jelenleg nem rendelkezünk ellenőrző kísérlettel, amelyek igazolnák Prof. Grebennikov világ megrázó állításait. Mint azt láthatod azok átfognak egy sor tudományos területet, filózófiai és teológiai kérdéseket is feszegetnek, egy új, szokatlan nézőpontba helyezve a gravitáció természetét, az időt és a paranormális tapasztalatokat.

Folytatni fogjuk az információ összefüggésinek feltárását, és megpróbálunk olyan kísérleteket kivitelezni, amelyek ellenőrizhetik a professzor állításainak különböző aspektusait.
Ő biztosan több kísérletet is végrehajtott, amelyek úgy tűnik, hogy többnyire az amberi érzékeléssel voltak összefüggésben.
Fontosnak tartjuk, hogy megtaláljuk ezeknek az érzeteknek a műszeres detektálási lehetőségét, itt is ugyan az a probléma, mint ami az éter -nél és a ZPE -né felmerül. Szükségünk van valamiféle csatlakozási ponthoz egy FLUKE műszerhez, vagy egy szkóphoz, hogy képessé váljunk minősíteni és megmérni ezeket az energiákat.

Szeretnék még egy kiegészítő megjegyzést tenni, kérem nem összekeverni az idődilatációt az időutazással. A kettő teljes különálló fogalom.
Az idődilatáció esetén egy tárgy helyi temporális mezeje lassul le úgy, mint azt a Star Trek -es 'stasis' mező esetén láthattuk, és ilyenkor minden ezen a lokális területen kívül normál sebességgel mozog, viszont bármi ami a mezőn belül van az lassabban öregszik. Lásd a Time Dilation fájl -ban.

A professzor barátja és munkatársa Yuri N. Cherednichenko.

Ha bármilyen megjegyzésed, vagya fentiekhez kapcsolódó információd van , akkor kérlek, hogy küldd azt a KeelyNet discussion list, vagy Jerry Decker -nek, előre is köszönöm!

Egy érdekes kiegészítő információt küldött Slavek Krapelka  az alvajárók súlyveszteségével kapcsolatban. Részletes adatok a honlapján elérhetők.
Meghökkentő alvajáró kísérletek:

Amazing Sleepwalking Experiments

Kiegészítő információ a fordítónktól, ami esetleg hasznos lehet:
"Az egyetlen konkrét rovar, melyet a szöveg megemlít és nagy valószínűséggel érdekes lehet egy méh faj a 'Halictus quadricictus'.  Úgy tűnik, hogy ez sajátos alfaja lehet Szibériában, habár a legtöbb hivatkozás szerint meglehetősen általános.”

* * * * *

Fordította. Tuvok 2006.03.09.
***A fordítás szövegével kapcsolatban minden jog fenntartva.***