Robert Bruce

Asztrálprojekció
I.

Ford.: Houdek Zoltán

1. rész

Ez az első része annak a cikksorozatnak, amely az asztrál- világot és a projekciós folyamatot mutatja be.

Ne feledjük ennek a változatnak az olvasása közben, hogy ez volt az első írói próbálkozásom, így ennek az írása közben tanultam meg magát az írást.

Életem nagy részében az asztrális síkot tanulmányoztam, az asztrális formámban. Megkíséreltem - óvatos megfigyelések és kritikai gondolkodásmód útján - megérteni, és - remélem - megvilágítani azt.

Kivétel nélkül mindenki elhagyja saját testét alacsony energiájú kivetítés ("projekció") formájában, amikor alszik. Ezt alvás közbeni projekciónak nevezem. Az asztráltest néhány inch-re (1 inch = 2,54 cm) lebeg a fizikai test fölött, akár egy madzagon tartott luftballon. A fizikai test alvási pozícióját veszi fel, és ennél messzebbre nem távolodik. Amikor az asztráltest elkülönült, onnantól képes álmokat létrehozni. Ez az a természetes alvási/álmodási folyamat, amelyet mindannyian ismerünk. Ezalatt a világmindenség (Föld) kollektív (álom-)tudatában vagyunk. Ez az "álom-tó" rétegekre osztható. A személyiségünknek megfelelően (spirituálisan/morálisan/stb. fejlett valaki), olyan szintre fogunk megérkezni, amihez leginkább közel érezzük magunkat. Ezeket a szinteket köznyelven "sík"oknak nevezzük, vagy köztes síkoknak. Ezzel a párhuzammal csak az az egy baj van, hogy amikor az egész koncepció lényegét próbáljuk felfogni, teljesen összezavar.

Hogyha öntudatodra ébredünk alvás közben, és az fölött valami ellenőrzéshez is jutunk, mint az ún. "tiszta álom" közben, akkor mozoghatunk a szintek között. Habár van egyfajta ellenőrzésünk ilyenkor a szintek megválasztásában, de az igazi valós lét szintjére nem tudunk kerülni ezzel az asztrális tudattal. Az álom-sík vagy asztrálsík összevissza, minden-a-feje-tetején világában találjuk magunkat, ahol minden lehetséges, de semmi sem valószínű illetve elfogadható.

Amikor az asztrális énünk "teljesen tudatos" kivetítését végezzük akkor az a valós világba történik, nem pedig valami asztrálvilágba. Ez hosszú ideig félreérésre adott okot. Amit legtöbben asztrálkivetítésnek hisznek, az valójában "tiszta álom", ami teljesen mást takar.

Sok szerző állítja, hogy minden éjjel a világban bolyongunk, asztrálprojekció (AP) segítségével. Ez egyszerűen nem így van. Az asztrális valónkban a világ elég magányosnak tűnik, alig találkozunk másokkal, azok is inkább csak a projekció és a létrehozás köztes állapotában vannak. Ez akkor történik meg, amikor elveszítjük az ellenőrzésünket egy tudatos testen kívüli élmény során. Ezt Alice Csodaországban - effektusnak nevezem. Ez egy hathatós akadály a nem megfelelően gyakorlott elme számára.

Az asztrális formánkban egy hihetetlenül erős "teremtő" képességgel rendelkezünk, amit általában álmok létrehozására használunk fel. A fizikai világ bilincseitől megszabadulva egész világot teremthetünk, és gyakran meg is tesszük. Ez a kreatív képesség a probléma, és ez az oka sok, az APval kapcsolatos félreértésnek.

Az AP során ugyanolyan természetes akadállyal találkozunk, mint a pszichikai képességek bármely más formájában. Az Alice-effektus a valós világba történő projekció időtartamát legtöbb esetben pár percre korlátozza, kivéve akkor, ha a gondolat- és energiaszintjeink fölött erős kontrollunk van. Ha nem volna ilyen akadály - gondoljunk csak bele -, emberek milliói röpködnének a világon egész nap, nem lenne magánélet, nem lennének titkok. Ez egy boldogtalan világ lenne, amelyben egyikünk sem élne szívesen.

Mi történik egy teljesen tudatos AP során, ha nem tudjuk kontrolálni a tudatunkat és energiá(i)nkat? Igen, az AP egy bizonyos pontja után az élmény kicsusszan az ellenőrzésünk alól, és a jól ismert dolgok rossz helyen kezdenek feltűnni. Ajtók, ablakok, bútorok; új szobák jelennek meg, stb. A tudatalatti elménk elkezdett "létrehozni", vagy pedig az élmény átúszik az álom-síkra. Ettől kezdve már semmi sem valós többé, az egész az álom- sík-szintek és a valós világ másolatának a keveréke. Ide vetíthetjük magunkat, és egész addig hisszük hogy ez a valós világ, ameddig valami nagyon oda nem illővel nem találkozunk.

Még egy dolog: a szintek keleti koncepciója; a fizikai, asztrális, mentális, buddhikus, atmikus, stb., nagyon is valósak. Kicsit azonban zavarosak ezek, és keverednek az asztrálprojekció nyugati koncepciójával. Ezek a tudatosság különböző szintjei, nem pedig síkok. Amikor AP- t végzünk, nem emelkedik a tudati szintünk, ez ugyanaz, mint amikor ébren vagyunk. Ezek a "magasabb" szintek csak a tudatosság emelésével érhetőek el, nem lehet egyszerűen csak úgy oda projektálni. Ez az AP egy teljesen más formája. Én voltam ezeken a magasabb szinteken, és igen nehéz megmagyarázni, elmesélni, inkább meg kell tapasztalni őket. Normál esetben ezeket a szinteket mély meditáció során tudjuk elérni.

Annak érdekében hogy elérjük őket, egy bizonyos képességre van szükség, amely lehet kifejlesztett, vagy velünk született képesség.

2. rész

Az asztráltest kivetítése (AP, AsztrálProjekció) egy automatikus reflex, a testünkben és elménkben rögzülve. Hogy működésbe hozzuk, három fő feltételnek kell teljesülnie.

1. 2. 3. Ezek együtt működésbe fogják hozni az AP automatikus reflexét egy teljes energiájú AP-hoz. Van néhány kisebb, nem ennyire lényeges feltétel is, amelyek inkább az adott körülményektől függnek.

Relaxáció Képzeletbeli kezek Energia emelés Csakrák Csakra-stimuláció Ellenőrzés Pont-emelés Mentális (tudat-) állapot Tudatos lélegzés Ezeket a gyakorlatokat naponta kell végezni. Néhányukat bárhol lehet csinálni, ahol van pár perc szabadideje az embernek. Idővel a test (ha erre kondicionálja), gyorsan és könnyen fog válaszolni. Gyakorlással képes lesz arra, hogy a testét TELJESEN ellazítsa csupán pár perc leforgása alatt. Ez a tréning lecsökkenti a teljesen tudatos AP eléréséhez szükséges időt.

3. rész

Ez a rész most már ténylegesen a test elhagyásáról, az AsztrálProjekcióról (AP) fog szólni. Ha elolvasta az előző két részt - ez pedig erősen ajánlott -, már lehet bizonyos fogalma az AP folyamatával kapcsolatban. Részletesebben is fogom tárgyalni a kapcsolódó témaköröket, úgymint: a kettősség, több test jelensége, bénulás, a pszichikus szél, távoli AP, félelem, asztrális szex, etika, belépés más testekbe, asztrális entitások (lények), az AP határai, gondolati formák, gyógyítás, problémák és egyéb témák.

Megjegyzés: ez az AP módszer, amit alább tárgyalok, kicsit eltér attól, amit ma az AP alatt értünk. Ez annak a módja, hogyan végezzük az asztrális testünk kivetítését "teljesen tudatosan" (öntudatunknál) a valós világba - nem pedig az asztrális síkra. Ez megegyezik egy biztonságos halál közeli élménnyel.

Feltételek Fáradtság Megjegyzés: Ha nyál gyűlik össze a szájban, az AP előtt vagy alatt, le lehet nyelni, mozgatni a nyelvet, ez nem lesz hatással az egészre. Ha mozgatni kell a testet, ezt lassan kell tenni, az ellazulás megtörése nélkül. Ha köhögni kell, ezt meg lehet tenni finoman. Megfázás esetén (köhögés, tüsszentés), el kell felejteni az egészet, és inkább aludni.

Egy másik érzés ami történhet, a pókháló, ami egy csiklandós érzésként jelentkezik az arcon. Ez normális. Későbbi állapotban, amikor az elnehezülés megkezdődik, figyelmen kívül lehet/kell hagyni. Az ellazulás korai állapotában még meg lehet vakarni az arcot. Az elnehezüléskor hagyja figyelmen kívül ezt az érzést, az hamarosan magától meg fog szűnni. Ez a csakra-energia jele.

A KILÉPÉS

Amikor eljön az idő amit erre kiválasztottunk, formáljunk az AP-ra irányuló ERŐS szándékot, üljünk le a székünkbe, nyújtózzunk, majd helyezkedjünk el kényelmesen. Végezzük el a relaxációs gyakorlatokat és az energia-emelést, egészen addig, amíg az elnehezülést nem érezzük, amint könnyű transzba lépünk. Váltsunk át a tudatos légzés gyakorlatára, és a tudati pontunkat emeljük ki előre ("pont emelés", az előző részben). Maradjunk biztosak a magunk MÖGÖTT elhelyezkedő fizikai testünk felől, és folyamatosan figyeljük a feszültséget (izmok feszességét?) .

Egy gyenge lüktetés kezdődik meg belül és körülöttünk. Ez egy sokkal mélyebb vibrációvá fog átváltozni, a csakra- aktivitástól függően. Erős csakra-tevékenység esetén ez elég ijesztő jelenségnek tűnhet - ha nem tudjuk hogy mi történik ekkor. A szívünk úgy ÉREZZÜK mintha szinte lehetetlen pulzusszámra gyorsulna. Ez NEM a szív, hanem a szív-csakra. Nem kell vele törődni.

A következő érzésről van szó: helyezze a kezét a mellkasára, úgy, hogy az ujjvégek a szív fölött legyenek. Ujjaival doboljon a mellkasán, a szív ritmusára. Ezt az |temet fokozatosan gyorsítsa egész addig, amíg az ujjak olyan gyorsan nem mozognak amennyire csak tudnak. Pontosan ilyen érzés amikor a csakra teljesen aktív állapotba kerül. Változó lehet az érzés, enyhe pulzálástól kezdve, izomrángatózáson keresztül egész egy olyan érzésig, mintha egy izom teljesen megőrült volna.

Ezeket a vibrációkat teljesen figyelmen kívül kell hagyni, és nyugodtnak maradni. Elfogadó érzést kell alkalmazni ezekkel szemben. Egy szempillantás alatt kint leszünk! A vibrációk olyan mértékűvé nőhetnek, hogy szinte már alig lehet elviselni, de akkor is figyelmen kívül kell hagyni őket. További projekciók során ez egyre észrevétlenebb lesz, amint a szunnyadó csakráink stabilizálódnak.

A zaj és a vibrálás elér egy crescendo-t, amikor hirtelen az AP reflex beindul. Előrefelé hirtelen elhagyjuk a testünket, a gyomorszájban enyhe zuhanó érzéssel. A mély vibrációkat csöndesebb váltja fel, a mellkasunkban. Most lebegünk, néhány lábnyira a fizikai test előtt vagy felett (testhelyzettől függően). Minden gyakorlattal hagyjunk fel, koncentráljunk, és maradjunk nyugodtak.

Ez nagyszerű! - gondoljuk - IGEN.... megcsináltam! Tudatosan kivetítjük az asztrális testünket, és ez TÉNYLEG jó érzés !

Az első alkalmat odakint néhány percesre kell korlátozni. és - higgye el ezt nekem - ez tényleg fontos. Mozogjunk a szobában - lassan. Nincs igazi lábunk, és NE is keressük azt. A gravitáció törvénye többé nem érvényes, úgyhogy legyünk óvatosak. Csak mozogjunk kicsit a szobában, nem kell azon gondolkozni hogy hogyan, csak egyszerűen tenni kell.

Gyors lüktetést lehet érezni esetleg a mellkasban amint mozgunk, ez a szív-csakra. Ez, mint egy motor, felgyorsul mozgás közben, majd lelassul egy egész finom dobogássá, amint megállunk. Ez az erőforrás, az energia, ennek az ereje a csakrától függ, és attól, hogy milyen közel tartózkodunk a fizikai testhez.

Mindvégig az AP során uralni kell az elménket, nyugodtnak maradni, és nem felizgatni magunkat és túl izgatottá válni. Semmit sem szabad elképzelni, odaképzelni, vagy elvárni és hinni hogy ott van aminek nem kellene ott lennie. Ez alapvető, ha nem akarunk az Alice-effektus hatása alá kerülni.

Most szépen mozogjunk visszafelé a testünkbe, azzal a szándékkal, hogy visszatérünk belé. Még új az asztrális forma az Ön számára, és hogyha túl sokáig marad kint, 99% az esélye, hogy elveszti az uralmat "a volán felett", Alice effektusba zuhan, és semmire sem fog emlékezni. Később messzebbre is lehet menni, de fontos hogy az elsőt ilyen rövidre vegye.

A visszatérés egyszerű. Mozogjunk a testbe, mindegy hogy hogyan, és oda fogja magát rögzíteni (a test). A visszatérési-reflex működésbe jön, és - hopp - már vissza is tértünk. KELJÜNK FÖL azonnal, észben tartva, hogy mi történt, és ÍRJUK LE.

Az asztrális tudat olyan mint a memória a számítógépben, a fizikai test tudata olyan mint a winchester, és a papír- ceruza pedig a floppylemez. Ha kikapcsoljuk az áramot a számítógépben, a memóriából elvész minden. Ezért kikapcsolás előtt el kell menteni. Azaz le kell írni ami történt. Elég csak néhány gondolatot lejegyezni, az elegendő lesz. Kezdjen egy naplót az AP élményekről.

Egy tipikus projekció

Leülök a székembe, kényelmesen, és melegben. AP-t fogok végezni, még ha fene fenét eszik is. MEG FOGOM csinálni! Elvégzem az ellazulási gyakorlatokat, gondosan, mert tudom hogy ez a valódi titka az asztrálkivetítésnek. Képzeletbeli kezeimmel felemelem az energiáimat, hogy aktiváljam a csakrákat. Szépen elkezdenek lüktetni. Jobban koncentrálok a szív-csakrámra, egyre több és több energiát vonva oda a többi csakrán keresztül, egészen addig amíg egy mély ritmusban nem kezd dobolni, lüktetni. Az elnehezülés érzése vesz rajtam erőt amint könnyű transzba esem. Nehéznek érzem magam. Az egész arcomat a pókháló-érzés csiklandozza, de nem veszem tudomásul. A fókuszponto(ma)t kiemelem előre. Én vagyok elöl, de tudomásom van a saját magam mögött levő fizikai testről is. Mélyen a testemben vibrációk kezdődnek, de a lélegzésemre koncentrálok és a középpontomat (fókuszt) kint tartom. A vibrációk nagyon erőssé válnak, trafóház- generátor dübörgéséhez hasonlóvá, de a figyelmemen kívül hagyom. A gerincem megremeg amint az adrenalin áramlik rajtam keresztül, de nem törődök vele. A lélegzésre koncentrálok, és arra ahová menni fogok. A szív-csakrám úgy felpörög mintha mindjárt szétvetné magát, de nem ijedek meg mert tudom hogy az nem a szívem amit érzek, hanem a szív-csakra. A dübörgés mély zümmögéssé vált, és hirtelen szabadon emelkedek, enyhe zuhanást érzek. Kilépek, és saját magam előtt állok, néhány másodpercig. A fenébe is, nagyon jó érzés! Körbemozgok a szobában, keresve - kutatva. A kis motor a szívemben (a csakra) hangosabban pörög ha mozgok, mindig a mozgásommal ritmust tartva.

4. rész

KETTÉVÁLÁS
A tudatnak két különálló, de egyforma elmévé történő szétválása minden alváskor megtörténik, illetve a testen kívüli projekció minden fajtájánál. Ez a szétválás nagyon jó okból történik:

Sokat lehet testen kívüli élményekről olvasni, és szinte mindegyik szerző megemlíti ezt a szétválás-szerű effektust. Ez elég általános, hogy egy testen kívüli élmény során tudatában van az ember mindkét testének. Tudatában van a fizikai testnek is, miközben egy másik, különálló, sokkal finomabb testben létezik. Ennek az oka a telepatikus kapcsolat, ami a két test között mindig fennáll. Az asztrálprojekció során ez a kapcsolat a fizikai test figyelését szolgálja, így nem (az) sérülhet meg.

Amikor projektálunk, az asztrális másunk elhagyja a fizikai testet, és a tudat kettéválik (meghasad). Ez egyik rész az asztráltestben helyezkedik el, a másik pedig a fizikai testben. Amikor az asztrális forma létrejön, a tudatunk pontos másával rendelkezik. Ez minden tekintetben TE vagy, mint egy magnókazettáról készült másolat egy másik kazettán, mind a kettő egyforma, és mind a kettő TE vagy!

Gyakran, például alvás közben, ez a két tudat egy telepatikus álom-megosztásban keveredik. A fizikai test tudata is képes álmodni. Ez az álom-keveredés hasonló egy skizofrén álom-emlékhez, amit a tudatosság különállósága (kettőssége) okoz. Aki nem ismerné a skizofréniát (tudathasadás): az ebben a betegségben szenvedőknek egyszerre egyidőben két tudatuk-készletük van (az elméjükben).

KETTŐSSÉG

Amikor AP közben az asztrális és a fizikai test egyaránt tudatánál van, és egymásra koncentrálnak viszonylag közelről, egy kétirányú telepatikus kapcsolat jön létre. Ez nagyon zavaró, és nem ajánlom bárkinek, hogy túl gyakran próbálkozzon ezzel. A fizikai ÉN és az asztrális ÉN tisztán fogja látni egymást, ugyanabban az időben. Egymás szemével fogsz nézni, párhuzamosan, egyidejűleg tudatában leszel mindkét látványnak.

Mindennek tetejébe, hogy még zavaróbb legyen az egész, szintén tudatában leszel egymás gondolatainak, a sajátodnak éppúgy, mint a másikénak, egyidejűleg. Ez a telepatikus visszacsatolás, hasonló ahhoz, mint amikor két tükröt szembeállítanak egymással, a végtelenség hamis érzetét keltve a nézőben.

Ez a kényelmetlen és zavaró állapot elkerülhető, ha nem néz a két test egymásra túl közelről, és nem is gondol egymásra a kivetítés során.

Ez bizonyos módon megmagyarázza, hogy miért olyan zavarosak néha az álmaink. A tudat NAGYON jó okból szakad két részre, és a két rész külön-külön funkcionál.

Ezt a jelenséget sokszor tapasztaltam a projekcióim során. Azért tanulmányoztam, mert kíváncsi voltam, hogy hogyan érzékelném a fizikai testet ha szoros közelségében lennék annak. Szintén jól összezavarta az emlékeimet, ha kétféle dolgot csináltam egyszerre a projekció során. Tudatában lenni a zajoknak és eseményeknek a házban is és az utcán is, egyidőben. Ezt a kettősséget gyakran tapasztalják akik projekciókat végeznek, de sosem találtak rá magyarázatot vagy értették meg tökéletesen.

A kettősség általam történt első megtapasztalása:

A székemben meditáltam a tűz mellett, és normál tudatállapotomhoz tértem vissza, amikor az eső dobolni kezdett a tetőn. Feltámadt a szél, és az ablaktáblákat remegtette. Az órára néztem, hajnali három volt. Ez korántsem szokatlan, néha egész éjszaka meditálok. Pihentnek és energiával telinek éreztem magamat. Azt gondoltam magamban: "Sosem projektáltam még az esőben, vajon milyen lehet?"

Becsuktam a szememet, és hamarosan kiléptem a fizikai testemből.

A falon keresztülmozdulva kijutottam az esőbe. Milyen csodálatos érzés volt! Éreztem ahogy az esőcseppek áthaladnak rajtam. Mindent az eső illata és nedvesség hatott át, úgy tűnt, ez mégjobban feltölt engem energiával. Fel-lebegtem a tetőre, leültem a kéményen, és a várost néztem. Figyeltem a tetőkön táncoló esőcseppeket, ahogy lefolynak az ereszekbe, lecsurognak a csatornákba.

A tetőn ülve észrevettem hogy érzem a testemet lent a székben. Ezt gyakran tapasztaltam, hogy érzem a fizikai testemet, amikor közel vagyok hozzá, de nem akkor amikor ilyen távolságban. Lecsusszanva a tetőn, elhatároztam, hogy közelebbről is megnézem.

Hirtelen, éreztem magamat amint átlebegek a falon, csakúgy, mint a székben ülve. ÉN voltam a székben, figyelve magamat amint átlebegek a falon, de szintén ÉN voltam a szék előtt lebegve tíz lábnyi távolságban, amint figyelem magamat a székben ülve. Nem csak hogy összezavarodtam, de elég rosszul is éreztem magam emiatt.

Két látványnak voltam tudatában egyidejűleg, két tudatom volt, mind egybekapcsolódva, ez elbűvölő. Értelme is volt: csak azért mert az asztráltestem elkülönült a fizikaitól, azzal attól még miért ne gondolkozhatnék?

Az asztrális ÉN-em a szobában mozgott, megfigyelve a testemet a székben, miközben az meg EN-gem figyelt. Eközben továbbra is láttam az asztrális ÉN-emet, még akkor is ha a fizikai testem mögött voltam. Éreztem magamat székben, amint próbálom követni. Ez komoly erőfeszítést igényelt, mintha nem lenne erőm mozdulni sem.
Úgy éreztem, mintha nagyon nagy lennék, és hatalmas nyomás ellenében próbálnék mozogni. A nézőpontomat mozgattam, de én magam egyáltalán nem mozogtam.

A tudatom egyidejűleg létezett a fizikai és az asztrális testemben. Ezért volt képes a fizikai ÉN-em látni az asztrális ÉN-emet olyan könnyen, és bármely szögből. A fizikai testem szó szerint megfordult a bőrében. Ez a képesség a szemhéjakon keresztül történő látásra mások által is le lett jegyezve.

A fizikai testemet az asztrális formámból figyelve a következő konklúziókra jutottam:

Normál alvás ideje alatt az etherikus (fizikai) test, jobb megközelítésben az eneria-test vagy életerő-hüvely megnyílik és úgy működik, mint egyfajta napelem. Kinyílik, szabad lebegés útját engedve az astrális testnek, miközben ő maga pedig valamiféle energiát (kozmikus energiát?) gyűjt magába az univerzumból.

Amikor megnyílik, az összes csakra, (mind a fő- és "mellék"csakrák), kinyílik mint a kerti virágok, elkapva és magába gyűjtve az energiát, Amikor felébredünk, az etherikus test egyesül az asztrális testtel, egy mély (vastag) etherikus hüvelyt (bőrt) alkotva, amely belül tartja a tárolt energiánkat.

Néhány forrás alapján 300 csakránk van, ha az összes "mellék"-csakrát is számítjuk.

Az etherikus test megnyílása, miközben a tudat benne összpontosul, úgy tűnik, szintén felelős azért az érzésért, ami egy hatalmas olvadt érzés és ugyanakkor kicsinység érzésének keveréke. Az érzéseknek ezt a különös keverékét gyakran tapasztalják meditátorok vagy AP-t végző személyek. Úgy tűnik, ilyenkor az etherikus test megnyílik és az Univerzummal "lép kapcsolatba".

5. rész

Problémák a projekcióval kapcsolatban

Itt néhány, az emberek leggyakoribb projekciós problémáira adott válaszom olvasható. Köszönet azoknak, akik az e-mail -ek százait küldték nekem. Ezek a visszajelzések segítettek nekem, hogy ezt az írást fejlesszem, amely végül mindenkinek segít. Ha írsz nekem, és nem kapsz választ egy héten belül, kérlek küldd el újra az e-mailt. Néha, szándékomon kívül, elvész 1-2 levél.

El kellett vetnem a tudatosság pontjának a testből történő kiemelésének a technikáját. A legtöbb ember a vizualizációnak ezt a módját nagyon nehéznek találja, és rengeteg (fölösleges) energiát használ fel arra, hogy ezzel próbálkozzon. Minden AP technikával kapcsolatban a vizualizáció a legnagyobb probléma. Hogy ezen túljuthassak, kifejlesztettem egy egyszerűbb technikát, amely sokkal hatásosabb.

A leggyakoribb problémák a következőek:
1. vizualizáció, a testen kívül, közvetlenül önmagunk előtt
2. bénulás, egy látszólag sikeres projekció után
3. félelem
4. emlékezés (hiánya).

1. A vizualizációs probléma
A KÉPZELETBELI KEZEK ÁLTALI PROJEKCIÓ

Egy kis darab ragasztószalag segítségével ragasszunk egy hosszú szalagot a plafonra az ágy vagy szék (fotel) felett. Ágy esetén olyan hosszúra kell hagyni, hogy a vége a mellkas felett, karnyújtásnyi távolságon kicsivel belül legyen. Szék használata esetén a mellkas magasságában, az ülő test előtt 1 lábnyira (kb. 40cm) legyen a szalag vége. FIGYELEM: ez csak egy vizuális segítség.

Mielőtt megkíséreljük következő projekciónkat, próbálkozzunk (hogy hozzászokjunk) a szalag végének az elérésével, nyújtsuk ki a karunkat és fogjuk is meg a végét, többször egymás után, jegyezzük meg, hogy milyen érzés, jegyezzük meg, hogy pontosan hol is helyezkedik el. Ezt a szalagot arra fogjuk használni, hogy kihúzzuk magunkat a testünkből.

Kezdjük el a projekciót a 3.részben leírt módon. Amikor belépünk a transz-állapotba, akkor ahelyett hogy elképzelnénk magunkat önmagunk előtt, használjuk a képzeletbeli kezeinket, és azokkal húzzuk a magunkat lépésenként (kezenként) egyre feljebb, ki a testünkből. Nyújtsuk ki a kezünket (a képzeletbeli kezet, természetesen), és képzeljük amint mászunk felfelé a szalagon. Érezzük amint a fizikai testünktől egyre jobban megszabadulunk, minden egyes kézmozdulatnál. Meg kell bizonyosodni afelől, hogy biztosan nem feszítettük meg egyetlen izmunkat sem. Minden akaraterőnkkel erre kell koncentrálni.

Miközben a képzeletbeli kezek technikáját alkalmazzuk a projekció során, szintén alkalmazzuk a tudatos légzés gyakorlatát. Ezen a szalagon való felmászás teljesen lefoglalja a tudatot, minden más gyakorlatot mellékessé téve. Ennek segítségével a mentális energia minden egyes "grammját" egyetlen dologra, a projekcióra fordítva, ahelyett hogy a komplikált vizualizációs gyakorlatra pocsékolnánk.

Amíg a szalagon mászunk fölfelé, elképzeljük amint megszabadulunk a (fizikai) testünktől. Elképzeljük, amint minden egyes fogással kicsit magasabbra és magasabbra emelkedünk. Érezzük a szabad lebegést. Egy könnyű érzést fogunk tapasztalni a gyomorszájban vagy a napfonatban, amint nyomás helyeződik az asztráltestre.

2. Bénulás látszólag sikeres projekció után 3. Félelem 4. Emlékezés az élményre Végül: tartsuk észben, hogy az első néhány AP nagyon rövid legyen. Ez nagyon fontos!! Sokkal érdemesebb egy 30 másodperces AP-t végezni, amire emlékszünk, mint egy egész éjszakán át tartót, amit elfelejtünk.